Index Vakbarát Hírportál

UD-per: Szilvásy Györgyöt jogerősen felmentették

2015. január 15., csütörtök 16:47 | aznap frissítve

Minden vádpont alól jogerősen felmentette az UD Zrt.-vel összefüggő büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön a Gyurcsány-kormány volt titokminiszterét, írja az Origo. A zárt ajtók mögött született ítélet megegyezett az első fokon hozott bírói döntéssel.

Szilvásy azért került bíróság elé, mert az UD-botrány kirobbanásakor, 2008 őszén titkosszolgálatokat felügyelő miniszterként átadta a nemzetbiztonsági bizottságnak azokat a hangfelvételeket, melyeken elődei, Kövér László és Demeter Ervin korábbi fideszes titokminiszterek beszélgetéseket folytattak az UD Zrt. egyik akkori vezetőjével. A vádirat szerint ezzel és a politikai szálakat „szükségtelenül hangsúlyozó, lejárató célzatú nyilatkozataival” súlyos érdeksérelmet okozott a politikusoknak.

Az ítélet szóbeli indoklása szerint Szilvásy György nem állított valótlant a két fideszes politikusról. Akkor követett volna el hivatali visszaélést, ha titokminiszterként az UD-ügyben erről nem tájékoztatja az országgyűlés szakbizottságát illetve a közvéleményt – nyilatkozta a lapnak a volt miniszter ügyvédje.

Szilvásyt – aki szerint korrekt ítélet született – már 2012-ben is felmentették ebben az ügyben. Akkor még hárman ültek a vádlottak padján: a nemzetbiztonsági bizottság volt alelnöke, az MSZP-s Tóth Károly, valamint az MDF-es Dávid Ibolya és Herényi Károly. A Pesti Központi Kerületi Bíróság akkor bizonyítottság és bűncselekmény hiányában döntött a felmentésükről.

Rovatok