Index Vakbarát Hírportál

90-en fagytak meg két és fél hónap alatt

2015. január 21., szerda 12:19 | kilenc éve frissítve

Kilencvenre emelkedett a fagyhalál áldozatainak száma, mivel a január 9-19. között eltelt időszakban újabb 14 ember fagyott meg Magyarországon – jelentette a Magyar Szociális Fórum. 

A legújabb áldozatok többsége saját fűtetlen otthonában hűlt ki, illetve kórháza kerülése után halt meg, mert már nem tudtak segíteni rajta. A 13 áldozat közül a legfiatalabb 39 éves volt, a legidősebb pedig 88, két nő is volt közöttük.

Magyarországon 2014. október eleje óta így összesen 90 rendkívüli kihűléses haláleset történt, közülük

A legfiatalabb áldozat 36, a legidősebb pedig 92 éves volt. A 90 elhunyt közül 15-en nők.

A Magyar Szociális Fórum arra kéri a lakosságot, hogy segítsen a bajba jutott embereknek, és hívja a 112 vagy a 3384186 segélyhívó számot.

A szervezetnél rákérdeztünk arra, honnan vannak – más forrásból nem ismert – adataik, mire azt a választ kaptuk "hiteles állami forrásból", melyet azonban nem akarnak közelebbről megnevezni.

Az általunk megkérdezett szociális gondozással foglalkozó civil szervezeteknél egyébként kétkedve fogadták azt, hogy egy módszertanilag is nehezebben megközelíthető halálokról ilyen rövid idő alatt pontos számokat lehet közölni.

A Magyar Szociális Fórum adatairól érdeklődtünk a téli kihűléses esetek megelőzésére idén elvileg külön készülő rendőrségnél is, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket. 

Rovatok