Index Vakbarát Hírportál

Egy diszkópápa élete nem csak móka és kacagás

2015. január 21., szerda 11:18

Előre figyelmeztették, hogy mikor fogják figyelni, elintézték, hogy a konkurenciának rossz legyen, szóltak, hogy ki a titkosszolgálat besúgója, de a pénzen vett segítők egyre éhesebbek, az alvilági kapcsolatok pedig egyre terhesebbek lettek. Vizoviczki László vesztegetési ügyét ugyan a nyilvánosság kizárásával tárgyalják, de az Index birtokába jutott, a diszkópápa és bizalmasának a nyomozás során tett vallomásai érdekes részleteket rejtenek. Például azt, miért nem tanácsos felpofozni még lovagiasságból sem egy taxist, akinek a bátyja főrendőr.

A nyolcvanas évek közepén taxisként dolgozott, jó húsz évvel később már az éjszakai élet legfontosabb figurájává nőtte ki magát Vizoviczki László.  Aztán 2012 tavaszán minden megváltozott, birodalma összeomlott: a vállalkozót őrizetbe vették, de bilincs kattant több magas beosztásban dolgozó rendőr csuklóján is. Egy 2012 februárjában indult titkos nyomozás ugyanis feltárta, hogy Vizoviczki az egyik biztonsági főnökén, Varga Istvánon keresztül összesen 321 millió forinttal kent meg rendőröket egyebek mellett azért, hogy az érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken ne nagyon legyenek razziák, a konkurens diszkókban viszont igen.

A korrupcióval megvádolt zsaruk nem kis halak: Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának vezetője, Hopka Lajos, az NNI maffiaellenes főosztályának volt vezetője és Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának volt vezetője is szerepelt a diszkópápa fizetési listáján a vád szerint. Ma mindannyian a vádlottak padján ülnek.

A taxis, aki vállalkozni kezd

„Amikor Vizoviczki Lászlót megismertem, akkor még építőipari segédmunkás volt, majd Erzsébeten kibérelte és felújította a Dózsa mozit, és ott nyitott egy Red Palace nevű night-clubot. Ez 1989-ben volt" – mesélte a nyomozóknak a tanúként kihallgatott Ribáry Kamilló. A szintén éjszakai klubot üzemeltető Ribáry szerint Vizoviczki szép lassan, lépésről lépésre szerezte meg a vendéglátóhelyeket.

Akadt olyan védett tanú, aki szerint abban, hogy Vizoviczki a kilencvenes évek elején már terjeszkedni tudott, az olajos vállalkozónak, Portik Tamásnak is köze volt, akitől a vállalkozó annak idején uzsorakölcsönt vett fel. Egy másik tanú pedig arról beszélt a nyomozóknak, hogy a diszkópápa már a '90-es években szolgálaton kívüli rendőröket alkalmazott kidobónak, bár ebben akkor semmi rendkívüli nem volt, szinte mindenki így csinálta. Talán csak azért érdekes ez így utólag, mert a tanúvallomás szerint Vizoviczki egyik volt rendőrportása jelenleg az egyik budapesti kerület rendőrkapitánya, igaz, már nagyon régóta nem tartják egymással a kapcsolatot. 

Vizoviczki útja a diszkópápastátuszig nem volt zökkenőmentes. Az ezredforduló környékén például kemény harcot kellett vívnia egyik konkurensével, Surnyák Mihállyal. Ehhez pedig sokak szerint a rendőrség is asszisztált – Vizoviczki oldalán. Arról Ribáry Kamilló is beszélt a nyomozóknak, hogy ha ebben az időben nem lettek volna Vizoviczkinek jó kapcsolatai az V. kerületi rendőrökkel, akkor nem tudta volna úgy üzemeltetni a belvárosi klubjait, ahogy akarta. Merthogy ezek a klubok a turisták lehúzásából éltek, Ribáry szerint a Váci utca nem véletlenül volt ekkor az „egymillió forintos gulyásleveseiről” híres. 

A megkéselt bizalmis

Abban, hogy Vizoviczkinek jó rendőri kapcsolatai lehettek, Varga Istvánnak központi szerepe volt. A diszkópápa és a mellette „biztonsági főnökként” ténykedő Varga legalább 25 éve ismeri egymást. Mindent tudtak egymás ügyeiről, bár sokat elárul erről a világról, hogy Vizoviczki soha nem árulta el a bizalmasának azt, hogy hol is lakik. 

Varga a kilencvenes évek közepétől kezdett el Vizoviczkinek dolgozni, kezdetben egyszerű kidobóként, vagy ahogy az éjszakában nevezik az ilyen melót, portásként.  Vizoviczkit lenyűgözte, hogy Varga milyen könnyen teremtett kapcsolatot bárkivel, lazán össze tudott barátkozni a rendőrökkel, és nem utolsósorban informátora is volt a zsaruknak. Ez Vizoviczkinek is jól jött, akitől szintén nem volt idegen ez a világ, hiszen a rendszerváltás hajnalán ő is dolgozott besúgóként a rendőrségnek. Igaz, azt már kevésbé viselte jól, amikor évtizedekkel később a jól értesült Varga szembesítette ezzel. 

1997 fordulópont volt Varga és Vizoviczki viszonyában. Ekkor támadták meg az alvilág akkori nehézfiúi, Tanyi György és Portik Tamás a vállalkozó egyik belvárosi klubját. A támadásban a Vizoviczki addigi védelmét ellátó Vargát megkéselték, súlyosan megsérült. Másnap Tanyi felkereste a sérült bizalmist a kórházban, az üzenet egyértelmű volt: Vizoviczkinek védelmi pénzt kell fizetnie Tanyinak. A diszkós megijedt és fizetett, kezdetben havi másfél millió, majd később havi ötmillió forintot. Vizoviczki szerint Vargában ekkor tudatosult, hogy főnökét „mennyire meg lehet félemlíteni”. Tény, hogy a diszkós helyeit ezután Tanyi és az emberei védték – elsősorban önmaguktól persze. 

Kapott tőlem pénzt, azon célból, hogy szórakozóhelyeimet kerüljék el

– mesélte a nyomozóknak Tanyiékról Vizoviczki. A vállalkozó nemcsak Tanyiéktól tartott a kilencvenes években, hanem más nehézfiúktól is, egyik vallomásában arról beszélt, hogy Tasnádi Péter, Szír Ali, Albán Johny, Kurd Jasszar és két ukrán maffiózó, Igor és Szergej is „védeni” akarta. 

Cimbi ott segít, ahol tud

Vizoviczki első komolyabb rendőri kapcsolata, akivel Varga összehozta, a Cimbi néven emlegetett Koblencz Attila őrnagy volt. Neki a vád szerint 2005-től fizetett kenőpénzt a vállalkozó, cserébe Cimbi bűnügyi adatokat adott át, emellett jelezte, ha a diszkók ellen ellenőrzés készülődött. És persze eljárt a rendőrségnél Vizoviczki érdekében. Vizoviczki örült annak, hogy Cimbi egyre feljebb jutott a ranglétrán. 

„Emlékszem rá, mikor Cimbi említést tett arról, hogy egy autóban utazott Pintér Sándorral Pécsre valamilyen ügyben. Ezt a történetet aztán Varga István tovább fűzte azzal, hogy Cimbi mondta Pintérnek, hogy a Hajógyári-szigeten minden rendben van, mire ő visszakérdezett, hogy Attila te honnan tudod ezt, talán ismered Vizoviczki Lászlót? Erre Varga István elmondása szerint azt válaszolta Cimbi, hogy nem, de ilyen adatok érkeztek hozzá" – vallotta Vizoviczki, aki kezdetben havi 600 ezer forintot fizetett Cimbinek, majd 2008 környékén már havi egymilliót. És voltak extra kifizetések, a legtöbbet akkor perkálta le a vállalkozó a rendőrnek, amikor Tanyit akarta félretenni. 

Ez öt szelet torta lesz

Tanyival Vizoviczki 2009 tavaszán szakította meg a kapcsolatot. Vizoviczki ezt azzal magyarázta, hogy „erre az időre már a rendőrség is megtisztult annyira, hogy bízhattam a segítségükben”. Ez a magyarázat azonban sántít, hiszen a későbbi vallomásaiban épp arról beszélt a vállalkozó, hogy a rendőrök zsarolták.

Egy gáláns ember

A birtokunkba került egyik vallomásban a nyomozók arról kérdezik Vizoviczkit, igaz-e, hogy Óbuda polgármesterének, Bús Balázsnak nem engedték, hogy kifizesse a számlát, ha betévedt a diszkópápa valamelyik szórakozóhelyére. Vizoviczki erre így válaszolt:

Igen, valóban nem kellett fizetnie sem Bús Balázsnak, sem pedig az ő társaságának, amennyiben nálunk szórakozott, de véleményem szerint ez a világ legtermészetesebb dolga. 

Megkerestük Bús Balázst, hogy reagáljon erre, a polgármester válaszában ezt írta az Indexnek: „Soha semmilyen szívességet nem tettem, hatósági ügyekben soha nem vettem részt és semmilyen szívességet nem fogadtam el.”

Életszerűbb, hogy ekkorra már elég erősnek érezte a rendőrségi hátszelet ahhoz, hogy Tanyit lerázza, már csak azért is, mert utóbbi pozíciója a kétezres évek végére meggyengült. Tanyi egyik rokonát ráadásul párszor helyben hagyták a Hajógyári-szigeten, emiatt is csökkent az egykor még rettegett gengszter presztízse. Az a hír is elterjedt az éjszakában, hogy megkéselték, megverték, bár ezt ő maga is tagadta eddigi első és utolsó interjújában

Cimbi azt ígérte Vizoviczkinek, hogy hosszú időre börtönbe juttatja Tanyit, akit ekkortájt azért tartóztattak le, mert a gyanú szerint egy Suzukival behajtott egy étterembe, majd felgyújtotta azt. Tanyit végül felmentette a bíróság, pedig a diszkópápa 36 millió forint extra pénzt fizetett Cimbinek, hogy a gengszter ne kerüljön szabadlábra.

Az nem teljesen világos a vallomások alapján, hogy Cimbi mikortól volt Vizoviczkiék zsebében. Varga István egyik vallomásában ugyanis azt vallotta, Cimbinek már 1999-ben fizettek egymilliót, hogy a hatóság átmenetileg bezárja Surnyák Mihály belvárosi klubjait. Vizoviczki erre nem emlékezett, de elképzelhetőnek tartotta, hogy megtörtént. Arra viszont igen, hogy 2003 nyarán egy „fizetni nem akaró” külföldi ugrott ki a Vizoviczki érdekeltségébe tartozó Fontana teraszáról, és azért, hogy az eset a rendőrségtől ne szivárogjon ki a médiába, Cimbi kétmillió forintot kért és kapott a vállalkozótól. 

Egy évre rá pedig azért kapott pénzt Cimbi, mert egy konkurens szórakozóhelyen vendégeskedő külföldi lemezlovast, Nick Warrent bevitettek a rendőrségre. „Vele kapcsolatban egy olyan információm volt, hogy kábítószert fogyaszt, ezért megkértem Varga Istvánt, hogy járjon közbe annak érdekében, hogy a rendőrök ellenőrzés alá vonják" – vallotta erről az esetről Vizoviczki. 

Az biztos, hogy Cimbi sokat tudott, de legalábbis rendre utalt arra Vargának és Vizoviczkinek, hogy sokat tud róluk.

Cimbi a telefonbeszélgetések során a 2000-es évek felétől szintén több alkalommal elmondta, hogy mindent tud rólam, mert folyamatosan olvassa a telefonlehallgatásom alapján elkészített írásos jelentéseket

– mondta a nyomozóknak a diszkós. Varga pedig arról vallott, hogy Cimbi elárulta neki, ő pedig Vizoviczkinek, hogy az egyik kidobóember a Nemzetbiztonsági Hivatal (mai nevén Alkotmányvédelmi Hivatal) besúgója, aki rendszeresen jelent arról, mi történik a főnöke helyein. Vizoviczki az egyik vallomásában azt állította, hogy valóban tudta, ki a besúgó, de nem zavarta, mert nem volt semmi titkolnivalója.  

Tény, hogy a rendőrökkel konspiráltan tartotta a kapcsolatot. Állítása szerint Cimbivel kizárólag biztonságos telefonon kommunikált, a pénzről pedig virágnyelven beszéltek. „Ha például 1 millió forintot kért, azt mondta, hogy egy emeletes tortát kér. Ha viszont azt mondta, hogy 500 ezer forintot kér, akkor úgy fogalmazott, hogy ez öt szelet torta lesz" – vallotta a diszkós.

Az atyai pofon

A vádlottak padján ülő másik két főrendőr, Gulyás Imre és Hopka Lajos 2010-ben lépett be a vállalkozó életébe. De a diszkós szerint már előtte próbálták vele felvenni a kapcsolatot. Vizoviczki egyik vallomása szerint 2009 őszén a Hajógyári-szigeten egy nő, aki „az egyik hazai modellügynökség vezetője" odament hozzá, és arról panaszkodott, hogy az egyik taxis a hajánál fogva kirángatta a taxiból, és lekurvázta. Vizoviczki magához hívatta a taxist, aki szerinte elismerte, amit tett. A diszkópápa utasította, hogy kérjen bocsánatot a nőtől, és mivel a taxis ezt szerinte pökhendi stílusban tette meg, Vizoviczki „egy nevelő jellegű pofont adott neki”. 

Ezt nem a hatalmam fitogtatása érdekében tettem, és nem is azért, hogy megalázzam a taxist, pusztán a hölgy érdekében, a lovagiasság szabályainak megfelelve

– mesélte kihallgatóinak a vállalkozó.

Az incidensnek több száz tanúja volt. 

Vizoviczki csak később tudta meg, hogy a taxis, akit felpofozott, az egyik főrendőr, Gulyás Imre öccse volt.

A diszkópápa szerint ez is szerepet játszott abban, hogy az egyik szórakozóhelyén később rendőrségi razzia volt, ahogy az is, hogy amikor Hopkáék először bejelentkeztek nála Vargán keresztül, akkor a vállalkozó lepattintotta őket. Bárhogy is történt a kapcsolatfelvétel, Vizoviczki vallomása szerint 2010-től már nemcsak Cimbinek, hanem Gulyás Imrének és Hopka Lajosnak is tejelt. Nem is keveset, bár kérdés, hogy a Vargán keresztül eljuttatott pénzekből ténylegesen mennyi jutott a rendőröknek és mennyi a biztonsági főnöknek – ha igaz, hogy megkenték őket, ahogy azt a biztonsági főnök és a diszkós is állítja. 

Zsarolók vagy segítők?

Vizoviczki sokáig hallgatott arról, hogy a rendőröknek pénzt fizetett volna, sőt, az első vallomásaiban arról beszélt, hogy Gulyással sosem találkozott, Hopkával pedig csak egyszer, amikor egy késelési ügyben a rendőrség kihallgatta. (Ez az a késelési ügy volt, aminek az elszenvedője állítólag Tanyi volt.)

Első vallomásaiban Vizoviczki csak azt ismerte el, hogy Varga kapcsolatban állt a rendőrökkel, de azt mondta, ő ennek örült, mert így a biztonsági emberén keresztül legalább felajánlhatta a szolgálatait. Például azt, hogy a diszkóit a rendőrség fedővállalkozásra használja, hogy a drogdílereket leleplezze. Vagy bekamerázzák ugyanebből a célból. Vagy akár fedésben lévő nyomozókat alkalmazzon a klubjaiban. 

Amikor a nyomozók arról faggatták, hogy miért adott milliókat Vargának, ő egy elég nyakatekert magyarázattal állt elő. Eszerint Varga elárulta neki, hogy a rendőrségnek felderítő tevékenységet végez ingyen, de szeretné, ha ezt Vizoviczki szponzorálná. Vizoviczki pedig – azért, hogy Varga jól feküdjön a rendőrségnél – ebbe belement. 

Ám amikor Vizoviczki megtudta, hogy Varga ellene vallott és beismerte a korrupciót, előállt egy újabb verzióval: eszerint Varga és a rendőrök zsarolták őt, ezért fizetett. Vizoviczki  a nyomozóknak azt állította, hogy Hopka 2010 januárjában megzsarolta, méghozzá Tanyi György egyik vallomásával, amit a gengszter állítólag a diszkós terhére tett a rendőrségen. Vizoviczki szerint Hopka azt mondta: vagy fizet 60 millió forintot, vagy tönkreteszik. A diszkós azt állította, hogy ekkor ment bele abba, hogy egy éven keresztül havi 5 milliót ad Vargán keresztül Hopkának és Gulyásnak, noha „horrorösszegnek” tartotta ezt a pénzt. (Összehasonlításképpen: amikor Vizoviczkit 2012-ben őrizetbe vették, a lakásán 400 millió forintnyi készpénzt találtak.)

Kérdés, mennyire hihető a diszkós zsarolásos verziója. Az irodájában tartott házkutatás során ugyanis több minősített dokumentumot foglaltak le a zsaruk, ezeket pedig csak az érintett rendőrök adhatták a diszkósnak. De nem csak ebben segítették a „zsarolók”. Egy alkalommal előre figyelmeztették a főrendőrök a vállalkozót, hogy pontosan mikor és meddig lesz állandó, 24 órás rendőrségi megfigyelés alatt. Vizoviczki ezért a megadott időben ki sem mozdult az otthonából.

(...) mondta is Hopka, hogy azért mehetett volna valahova, mert az furcsa, hogy abszolút nem mozog

– vallotta a figyeléses ügyről Varga a nyomozóknak. Ugyancsak a biztonsági főnök vallott arról, hogy Hopka azt mondta neki: a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást folytat Vizoviczkiék ellen, de ahhoz, hogy ezt elsimítsák, százmillió forintot kellene fizetniük. Azért ennyit – magyarázta a nyomozóknak Varga –, mert Hopkáék szerinte azt tervezték, hogy még az NNI főigazgatóját is megkenik.

Vizoviczki vallomása szerint 2011 második felében Hopkáék az iránt érdeklődtek nála, hogy zavarná-e őt, ha Portik Tamást letartóztatnák. A diszkós erre azt válaszolta, hogy őt nem zavarná. 2011 karácsonya előtt pedig egy szaunában találkozott Gulyással és Hopkával. Vizoviczki szerint a rendőrök tájékoztatták őt a Portik ellen ekkor már folyamatban lévő nyomozásról. Elárulták neki, hogy az egykori olajosra egy 70 fős nyomozócsoport állt fel, de két emberen keresztül befolyásolni tudják a nyomozást, ha Vizoviczki fizet nekik kétmillió forintot.

Én egyből mondtam nekik, hogy nekem semmi félnivalóm nincs az eljárástól, amit Gulyás Imre is megerősített, hogy ezzel ők is tisztában vannak, de itt is nyomatékosította újból, hogy ennek nincs túl sok jelentősége

– vallotta Vizoviczki, arra utalva, hogy a rendőrök szerinte érzékeltették: ellene is bármikor összehozhatnak koholt vádakat. 

Arra, hogy a főrendőrök nyomás alatt tartották, Vizoviczki többször beszélt. Szerinte azért is feszültség alakult ki közte és Gulyás között, mert egy félreértés miatt először csak 2010-ben akart nekik fizetni, 2011-ben már nem. Aztán egy pandorfi találkozón Vizoviczki szerint Gulyásék az értésére adták, hogy tovább kell fizetnie. A vállalkozó szerint azzal fenyegették meg, hogy ezt az összeget Portik Tamás is szívesen kifizetné nekik, ami szerinte arra utalt, hogy esetleg Portikkal akarják ellehetetleníteni őt. 

Cimbi, Hopka és Gulyás mellett a vádlottak között van Kalmár Tamás. Vizoviczki biztonsági főnöke rá is terhelő vallomást tett a nyomozás során. Varga beismerte: arra kérte Kalmárt, hogy Vizoviczki klubjaiban a szükségszerű ellenőrzések legyenek felületesek. Kalmár szerinte teljesítette is a kérést.

Varga vallomása szerint Kalmár 2010 őszétől kapott pénzt, kezdetben havi 300 ezer forintot, később 750 ezret. Vizoviczki pedig arról beszélt a nyomozóknak, hogy Kalmárnak sokkal jobb stílusa volt, mint Hopkáéknak:

Szeretném megjegyezni, hogy Kalmár Tamás volt a leginkább udvarias az adott szituáció keretében, ugyanis Gulyásék olyan szinten gátlástalanok voltak, hogy már-már alvilági módon beszéltek velem. 

A birtokunkba került dokumentumokból kiderül, hogy a megvádolt rendőrök az eljárás alatt tagadták a gyanúsítást, szerintük semmilyen bűncselekményt nem követtek el. Cimbi például arra hivatkozott, hogy ő „klasszikus hírszerzést” végzett, az volt a feladata, hogy Vizoviczki „érdekeltségeit vizsgálja”. Gulyás azzal védekezett, hogy Varga a rendőrség hivatalos kapcsolattartója volt 7 éven át, így amikor vele találkozott, akkor nem egy bűnözővel, hanem egy „ellenőrzött kapcsolattartóval” találkozott. Hopka is azt vallotta, nem követett el bűncselekményt. Kalmár Tamás pedig még a Hvg.hu-nak nyilatkozott korábban, ő is tagadta, hogy korrupt lenne, egyúttal arra utalt, hogy a rendőrség átszervezésénél kapóra jött a Vizoviczki-ügy.  

Túl sok a titok

A Debreceni Törvényszék múlt héten kezdte meg a vesztegetési ügy tárgyalását, a nyilvánosság teljes kizárásával. Összesen 22 ember ellen emeltek vádat, amik között szerepel bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés bűntette, valamint más bűncselekmények. Vizoviczki ellen folyik egy másik büntetőper, de azt Budapesten, nyilvánosan tárgyalják. Abban az ügyben költségvetési csalás a vád.

A bíróság szerint azért kell zártan tárgyalni a vesztegetési ügyet, mert a kilencvenoldalas vádirat tele van titkosított adatokkal. Nem publikus a vádirat sem. Csak az eljárás végén, az ítélet rendelkező részét olvassák majd fel nyilvánosan. 

Rovatok