Index Vakbarát Hírportál

A baloldali Zuglónak fideszes alpolgármestere lett

2015. január 22., csütörtök 14:30

Papcsák Ferenc korábbi helyettesét, a fideszes Rozgonyi Zoltánt választották alpolgármesternek Zuglóban. A Fidesz mellett információnk szerint a PM-esek szavaztak a fideszes politikusra. Ezzel nyílttá vált a harc a helyi MSZP és Karácsony Gergely PM-es polgármester között.

Hiába győzött tavaly a baloldal Zuglóban, mint arról beszámoltunk, elmérgesedett a vita Karácsony Gergely PM-es polgármester és a zuglói szocialisták között. Így történhetett meg csütörtökön, hogy a képviselő-testület fideszes alpolgármestert választott.

Az Index értesülései szerint Rozgonyi Zoltán, a Fidesz eddigi zuglói frakcióvezetője

 a fideszesek és a PM-esek szavazataival lett alpolgármester. 

Az MSZP ellene szavazott. A titkos szavazáson 12 igen, 8 nem és 2 tartózkodó szavazatot kapott Rozgonyi. A testületben ül még egy-egy jobbikos, LMP-s és civil képviselő, valamelyikük valószínűleg megszavazta Rozgonyit. 

A nem szavazatok biztosan az MSZP-től jöttek, ők ugyanis a voksolás előtti tanácskozáson úgy döntöttek, nem támogathatják "Papcsák Ferenc volt polgármester emberét" (Rozgonyi az előző ciklusban Papcsák alpolgármestere volt). A szocialisták szerint bármennyire is feszült a viszonyuk Karácsonnyal, Zugló a parlamenti és az önkormányzati választáson is többségében a baloldalra szavazott, így nem választhatnak fideszes alpolgármestert.

Karácsony Gergely viszont korábban azt mondta az Indexnek, hogy a Fidesz konstruktívan áll a kerület ügyeihez, a párt jelezte, hogy szívesen beszállna a kerület vezetésébe, "a kinyújtott kéz elfogadása a kerület érdeke". Karácsony a testületi ülésen azt mondta, hogy baloldali ember, baloldali polgármester, és ebbe az is beletartozik, hogy nem lehet örökké ellenségeskedni. Zugló egyik fele ráadásul a Fideszre szavazott. Egy MSZP-s viszont úgy fogalmazott a választás után, hogy 

az értékek helyett az érdekek győztek Zuglóban.

Ezzel a döntéssel immár három alpolgármestere van Zuglónak. Jelenleg Szabó Rebeka PM-es és Hajdu Flórián MSZP-s alpolgármesterek Karácsony helyettesei. Információnk szerint Rozgonyi Zoltán a költségvetés felügyelete mellett kizárólag Szabótól vesz át feladatokat: az egészségügyet és a sportügyeket is ő felügyelné.

Az MSZP ennek örülhet

Az MSZP-seknek azért a testületi ülésen volt minek örülniük. Az alpolgármesternek választott Rozgonyi visszavonta az indítványát arról, hogy váltsák le Baracskai Gábort a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. igazgatói posztjáról. (Baracskai Hajdu Flórián MSZP-s alpolgármester sógora.) Karácsony Gergely is megnyugodhatott, a számára elfogadhatatlan és korábban megvétózott ifjabb Feigli Ferenc távozik a vagyonkezelőből, lemondott az igazgatóhelyettesi posztról.

A zuglói baloldali belharc részleteivelebben a cikkben foglalkoztunk.

Rovatok