Szerdai rendőrségi kishír: heteken keresztül zsarolta a volt iskolatársát egy 17 éves fiú Mórahalmon, telefonon és személyesen fenyegette, rendszeresen pénzt követelt tőle, mígnem az áldozat apja a rendőrségen bejelentette az esetet.
Barátok voltak a sértettel, ,,de nem annyira", ezért zsarolt
– vallotta a rendőrségen.
A zaklatás, a megfélemlítés valamilyen szinten minden iskolában jelen van, akár bevallják, akár tagadják. A problémát lehet a szőnyeg alá söpörni, de ha a gyerekek azt látják, hogy nincsenek következmények, a „bullying” csak elfogadottabbá válik. A zaklatást tudatosan, profi eszközökkel kell megtörni, mert az iskolai agresszió az egyik legsúlyosabb problémája az oktatásnak.
„De hát ez már elmúlt, nem?” – kérdezte a meglepett Hoffmann Rózsa az oktatási ombudsmantól, amikor Aáry-Tamás Lajos az országgyűlési bizottság előtt számolt be az iskolai agresszió problémájáról. Az ombudsman a minap egy konferencián idézte fel ezt az esetet, hozzátéve, hogy ez nem olyan, mint egy másnapra elhalványuló pattanás, az oktatáspolitika fafejű, ha ezt nem veszi észre.
Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán tartott konferencia aktualitását az adta, hogy most beindítanak egy Iskolai Konfliktus Tudásközpont nevű adatbázist. A néhány nap múlva induló honlapon az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) az egész problémakörrel kapcsolatos tudást szeretné összegyűjteni, és összekötni a jelenséggel most legfeljebb csak magányosan és reménytelenül küzdő iskolákat egymással és a szakemberekkel.
A pedagógusok mindig eszköztelennek érzik magukat, de nem az a megoldás, hogy olyan eszközöket adjunk a kezükbe, amitől rendőrnek éreznék magukat. Úgy kell segíteni őket, hogy a társszakmákkal építsenek ki kapcsolatokat
— mondta Aáry-Tamás, aki korábban különjelentésben foglalkozott az iskolai veszélyekkel (pdf). Ő úgy látja, most talán az oktatáspolitika is hajlandó belátni, hogy valós problémáról van szó, ahol érdemi megoldások kellenek. Mert a nagy felháborodást kiváltó esetek, a kaposvári osztálytársgyilkosság, a Práter utcai késelés, a mobillal felvett tanárverések után hozott lépések, a Btk.-szigorítás, a tankötelezettségi életkor leszállítása csak álmegoldások, szakmai megfontolások nélkül.
Hogy az egész probléma nem akkora, és nem kellene túldimenzionálni a kérdést? A megkérdezett magyar gyerekek 28 százaléka szerint még órákon is elő szokott fordulni valamilyen – nem feltétlenül fizikai, de akár az is – bántalmazás, vagyis olyan helyen, ahol a tanár is jelen van. A skála persze elég széles a levegőnek nézéstől a teljes kiközösítésig, az állandó megalázástól a holmi rongálásáig és a rendszeres verésig, de ezek a szintek egymásra következnek, és már a folyamat elején tudatosítani kell, hogy milyen következmények lehetnek. Másrészt, mivel a zaklatók leginkább népszerűek akarnak lenni a tetteikkel, a hallgatást megerősítésnek veszik, ezért határozott beavatkozás nélkül eszkalálódhatnak az események – mondta a magyar vizsgálatok kapcsán Buda Mariann.
Pedig van sok jó próbálkozás, csak ezek ritkán tudnak egymásról, és az oktatási rendszerben lévő nehézségi erő bőven elég ahhoz, hogy a többségük idő előtt elhaljon. Muhi Mária, a konferencián beszélő pedagógiai szakpszichológus 15 konfliktuscsökkentő iskolai programot gyűjtött össze. Ezekben szerinte az a közös, hogy nem söprik a szőnyeg alá az egyébként máshol is létező konfliktusokat, „nem hagyják magára a tanárt az agresszióval”.
Nem lehet ugyanis magányos bozótharcosként felvenni a harcot, a komplex módszerek csak akkor működhetnek, ha az egész iskola a program mögé áll. A megtanulható agresszióellenes technikák csak akkor működnek, ha a pedagógusok egy szemléletváltással az egész problémát a magukénak kezdik érezni:
Nem lehet, hogy a tanárok egymás között máshogy beszéljenek, mint amit elvárnak a gyerekektől.
Van olyan magyar iskola, ahol lovagprogramnak hívják a módszerüket, amivel „a lovagi erények” szellemében próbálják a gyengék védelmére és gyámolítására bírni a gyerekeket. Máshol alternatív osztályfőnökök, az osztályt egyébként szaktárgyra nem tanító tanárok foglalkoznak kiemelten a „nevelési kérdésekkel”, vagy drámajátékokkal, élménypedagógiával, kooperatív, együttműködést segítő módszerekkel szemléletformálnak.
Hasonló eszközöket használ az a jóval komplexebb finn rendszer is, ami ideális esetben néhány év múlva a magyar iskolákban is elterjedhet – de ehhez az kell, hogy a vele egyelőre kacérkodó oktatáspolitika hivatalosan is beálljon mögé. A KiVa projektet az iskolai agresszió kutatói fejlesztették ki, most már állami program, gyakorlatilag az összes finn iskolában alkalmazzák, olyan sikerrel, hogy már Hollandia, Svédország, Belgium is átvette a licencet. A fő cél, hogy a gyerekek egyértelműen elutasítsák az iskolai terrorizálást, vagyis a zaklatások közönségét akarják mozgósítani, hogy azok passzív szemlélőből aktív beavatkozók legyenek.
Ebben online játékok is segítenek: a kicsiknek szólóban pajzzsal kell megvédeni azt, akikre mások rondaságokat kiabálnak. Már elsőtől komoly óraszámban szentelnek osztálytermi foglalkozásokat a témának, a nagyobbak már olyan kérdésekről tanulnak, mint a bántalmazás folyamata, a csoport ebben játszott szerepe, az áldozathibáztatás jelensége. Közben készségeket is fejlesztenek, megtanítják azokat a biztonságosnak számító beavatkozási technikákat, amelyekkel a segítő megúszhatja, hogy még ő kerüljön rosszabb helyzetbe. A legfontosabb azonban az árulkodás tabujának a megtörése, hogy a gyerekek véletlenül se érezzék úgy, hogy a bántalmazóval kellene szolidárisnak kell lenniük.
A KiVához hasonló projektek áttételes hatásai legalább olyan fontosak, mint a közvetlenül az iskolai agresszió letörésére irányulók, vagyis még olyan helyeken is hasznosak, ahol nem nagyon bántja senki a gyerekeket. Általában is erősíti az iskolához és a kortársakhoz való viszonyt, javítja a konfliktuskezelési technikákat és a szociális készségfejlesztést.
A KiVa egyik előnye, hogy könnyen adaptálható, és a bevezetése után nem is drága. A tanárok vastag kézikönyvet kapnak egy rakás óravázlattal, jól begyakorolható egyszerű technikákkal. A lelkes finn tanárok, akiktől kifejezetten elvárják a kreatív munkavégzést, persze nagy kezdeti előnnyel rendelkeznek a többnyire kiégett magyarokhoz képest, azt a KiVáról előadó Jármi Éva is hozzátette, hogy a magyar pedagógusoknak komolyabb tréningekre lehet szükségük, hogy a program sikeréhez minimálisan szükséges segítő szemléletet a magukévá tegyék.
De senkinek nem kell várnia egy jó esetben is csak évek múlva elindítható nagyszabású magyar programra. A tanár addig is sok mindent megtehet. Kicsit ijesztő, hogy ezeket az evidenciaszámba menő dolgokat külön ki kell emelni egy konferencián, de nézzük a legegyszerűbb alapreceptet:
Van jó néhány teljesen ingyenes magyar programelem is, meg egy csomó konkrét pedagógiai javaslat, amit a tanárok másodpercek alatt elérhetnek az interneten. Ilyeneket nyújt a KamaszOK vagyunk nevű oldal, amin az Országos Gyermekegészségügyi Intézet ad tippeket arra, hogy hogyan segíthet a pedagógus az órákon a problémakezelésben – a párkapcsolati ügyek mellett ott vannak a húzósabb kérdések is a családon belüli erőszaktól és a szexuális kizsákmányolástól az iskolai bántalmazásokig. Az óravázlatok, pedagógiai gyakorlatok nem csak csodatanároknak szólnak: a konferencián a programot ismertető Várnai Dóra pszichológus nem véletlenül hangsúlyozta, hogy az aktív csoportmunkát igénylő, nagyobb pedagógiai jártasságot igénylő módszerek mellett minden témakörből kidolgoztak egy fókuszáltabb, a hagyományos, frontális oktatásba is könnyen beépíthető tematikát.
Egy másik kezdeményezés, a tabby projekt nevű oldal főleg az internetes zaklatások ellen lép fel. Itt is van tanári kézikönyv, és a KiVához hasonlóan van egy empátiafejlesztő online játék is náluk, ahol a gyerekek virtuálisan minden szerepet kipróbálhatnak a bántalmazótól a tanáron át az áldozatig – mondta Parti Katalin kriminológus-szociológus.
Aztán itt van a pilot szakasz után most már nagyban próbálkozó Megfélemlítés Elleni Program, hasonló technikákkal és a „ne adj közönséget neki” szemléletével, de olyan konkrétumokkal is, mint egy jövő héten megjelenő megfélemlítés elleni kisokos, vagy egy telefonos applikáció, amin – a részt vevő iskolák esetében – akár névtelenül is lehet jelenteni a zaklatási ügyeket. Huber Károly, a program mögött álló Felelős Társadalom Közhasznú Alapítvány vezetője ugyanúgy össztársadalmi, nem kizárólag iskolai problémának tartja az ott megjelenő agressziót, mint például a finnek.
Az iskola csak szocializációs közeg, ahol meg lehet tanulni rohadéknak és közönyösnek is lenni, de az ellenkezőjére is van esély. A feladat hasonló ahhoz, amit a Zimbardo kezdeményezésére tavaly létrejött program, a Hősök tere kezdeményezés is akar: megtanítani azokat a technikákat, hogy mivel lehet kihozni a jót az átlagemberből, hogy passzivitás helyett „a hősies mentalitás” is elsajátítható.