Index Vakbarát Hírportál

Hányós vírus terjed egy iskolában

2015. január 22., csütörtök 08:17 | aznap frissítve

Több mint száz kisiskolást döntött le egyetlen nap alatt egy agresszív, hányással, hasmenéssel, lázzal járó vírus a budapesti Alsóerdősori Bárdos Lajos Általános Iskolában, írja a Blikk. Az iskola vezetői először ételmérgezésre gyanakodtak. Mivel azonban a szállító más iskolákba is vitt ugyanabból az ételből, és ott nem történt megbetegedés, tegnapra világossá vált, hogy egy vírus okozta a tömeges rosszullétet.

Volt olyan alsós osztály, ahol kedden huszonhét diákból csak kilencen mentek iskolába. Aki otthon maradt, szinte mindenki hányásra panaszkodott.

Az iskola vezetése és a járványügyi szakemberek az egész iskolát fertőtlenítették. Az igazgatónő azt mondta: a gyerekek kétharmada még otthon lábadozik, a többiek már visszatértek az iskolapadba.

A budapesti kormányhivatal adatai szerint  134-en betegedtek meg, de a      vizsgálat még nem zárult le a fertőzés eredetére vonatkozóan. 

Rovatok