Index Vakbarát Hírportál

Megvan, hogy az MSZP új szimbólumot talált a vörös szegfű helyett?

2015. január 26., hétfő 12:06

Egy MSZP-s hívta fel a figyelmünket arra, hogy a párt az elmúlt napokban igyekezett lecserélni a jól bevált vörös szegfűt, és egy új virágot talált szimbólumként.

Mégpedig a sárga rózsát.

Az egész kezdődött azzal a később meg nem magyarázott akcióval, hogy decemberben a szocialista képviselők egy-egy sárga rózsával vonultak be a parlamenti ülésterembe, amikor Polt Péter legfőbb ügyész beszámolóját tartották. Azt vártuk volna, hogy legalább egy MSZP-s kiáll, és elmondja, mire utaltak a lépéssel, de ez nem történt meg. Így csak tippelhettünk, hogy az Illés zenekar slágerére utal a párt, és azt üzenik a szocialisták, hogy „azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa / azt hiszed, hogy hallgatunk a hazug szóra”.

Aztán a múlt héten újabb előrelépés történt sárgarózsa-ügyben. Tóbiás József MSZP-elnök és az MSZP is lecserélte a Facebookon a borítóképét, amelyet jelenleg is egy sárga rózsa foglal el. A szürke háttér elé tett virág mellé a gyengébbek kedvéért azt is odaírták: „sárga rózsa”.

Tóbiás József röviden most már meg is indokolta, hogy miért nem a vörös szegfűt helyezik a szocialisták középpontba:

Találomra megkérdeztem két általában jól értesült MSZP-s politikust, hogy mennyire kell komolyan venni a szimbólumváltást, mennyi szó esett erről a pártfórumokon. Mindketten most értesültek a sárgarózsa-akcióról.

A párt elnökhelyettese, Gőgös Zoltán, és a két alelnök, Ujhelyi István és Lukács Zoltán sem értesülhetett a szimbólumváltásról, a Facebook-oldalaikon legalábbis semmi nyoma egyetlen hervadt sárga rózsának sem.

Mit jelképez a sárga rózsa?

A legkézenfekvőbb válasz persze, hogy az Illés dalára is utalva az ellenállást. Január 2-án a civil tüntetőket is ezzel a dallal hangolták. Az RTL Klub is sárga rózsával szólt be a kormánynak novemberben.

A virágokkal foglalkozó oldalak szerint azonban a barátság, a féltékenység és a bocsánatkérés szimbóluma is lehet. „Ha a társunktól sárga rózsát kapunk ajándékba, az azt jelenti, hogy az illető barátként tisztel és csodál. Másrészről, a sárga szín bonyolult jelentése miatt, ha olyan valaki ajándékoz nekünk sárga rózsát, akinek a baráti érzelmei kétségesek, akkor ez a virág akár féltékenységet is jelenthet" – írja az Édenkert.hu. Érdemes tehát odafigyelni arra, hogy kitől kapunk sárga rózsát.

Rovatok