Index Vakbarát Hírportál

Vona Gábor a béke hírnökének tartja magát

2015. január 31., szombat 18:54

A Jobbik az elmúlt években főleg kivárásra játszott, és bejött. Folyamatosan dagad a táboruk, megkerülhetetlen erővé váltak, egyértelműen másodikok a Fidesz mögött. Ha megcsinálják, amit 2015-re terveztek, akkor még tovább léphetnek előre, a Fidesz pedig komolyan kezdheti félteni tőlük a pozícióját. Vona Gábor tovább építi néppárti vezető imázsát, most már lassan egyetemes békéről és a másság elfogadásáról beszél. Kovács Bélát nem láttuk, orosz diplomatákat viszont igen.

Az elmúlt hetekben még a jobbik prominensei is alig tudták elérni Vona Gábort, mert a pártelnök az évértékelő beszédére készült. Ez a pletyka járta pár nappal a szombati fellépés előtt, Vona pedig bebizonyította, hogy nem volt alaptalan a szóbeszéd. Egyórás szereplésében kiosztott mindent és mindenkit, a párizsi mészárlás miatt rendezett szimpátiatüntetéstől a DEKA-ig, de a kritikák mellett több programot is hirdetett 2015-re, ami újdonságnak számít a 99 százalékban semmitmondó, kampányszerű évértékelőkhöz képest.

Az első tíz percben Vona olyan dolgokról beszélt, amiket nehéz volt hova tenni. Hosszasan filozofált például arról, hogy milyen is a magyar néplélek, miért olyan, amilyen. Arra jutott, hogy a magyarság a sztyeppék világában szívta magába a szabadság szeretetét, a Kárpát-medence földrajzi adottságai miatt pedig magába fordult.

Mitől lenne boldog a magyar?

A távoli indulás után Vona arra a kérdésre kereste a választ, hogy mit akarnak a magyarok 2015-ben. Bár szerinte a boldogságnál nincs relatívabb dolog, igazából azt szeretné a magyar társadalom, hogy a politika hagyja végre békén.

Csakhogy Vona szerint nem úgy állnak a dolgok, hogy a politika leszálljon rólunk, sőt, ismételten a globális háború metszéspontjába kerültünk, szóval nem sok jóra számíthatunk a jövőben. Nem ment el odáig, hogy belebonyolódjon egy USA-Oroszország közti háború végkimenetelének a megjósolásába, de azt egyértelművé tette, hogy a Jobbik nem szeretne egyik oldalra sem állni, semlegességet akar például az ukrajnai háborúban.

Persze, azért nem csinált titkot abból, hogy melyik irányba húz a szíve. Az Egyesült Államokat kiosztotta, amiért szerinte "nem engednek mást az asztalhoz", és azt hiszik, hogy nekik mindent lehet, Oroszországról viszont nem húzta le a keresztvizet.

Orbán = Gyurcsány

Vona szerint a tavaly ősz óta tartó belpolitikai események kísértetiesen hasonlítanak 2006 őszére. Akkor az MSZP kezdte meg második kormányzását, "sokan legyőzhetetlennek hitték őket", aztán hirtelen megroppantak. A Fidesz ősz óta egymillió szavazót vesztett, belső és konfliktusokkal küzd, viszont Vona szerint Orbán taktikusabb, és kivár, míg Gyurcsány kapkodott.

Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc rendszerének a megkoronázója, egy bukott rendszer utolsó miniszterelnöke

- összegezte az elmúlt évtizedete, ekkor már több mint húsz perce beszélt, úgy tűnt, csak az ekézés megy, a Jobbik pedig nagyjából azt csinálja, mint az elmúlt években sokszor: kivár, a Fidesz-baloldal harca úgyis az ő malmukra hajtja a vizet. A következő fél órában aztán számomra váratlanul több víziót dobott be, mint mondjuk tavaly összesen.

Nem az a kérdés, hogy Brüsszel vagy nem Brüsszel

Vona több kérdést belengetett, amelyek szerinte igazi problémákra mutatnak rá, mert a magyar társadalomnak nem az fáj, hogy Brüsszel vagy nem Brüsszel, hanem hogy az emberek nem érzik magukének a rendszert, amiben élnek, ő pedig ilyet szeretne. Egy laza cigányozást azért most is elejtett:

A többség igazodjon a kisebbség kulturájához, vagy esetleg fordítva?

Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy nagyon megtapsolták ezt a gondolatot. Majd jöttek az első konkrét program, februártól országos aláírásgyűjtésbe kezdenek, négy kérdésben:

Vona Gábor a béke hírnöke, de azért a cigányozás-buzizás belefér

Ezután az egyre puhuló Jobbikon puhított még egyet, és azt mondta,

ha a Jobbik kormányra kerül, soha többé nem kell félnie attól valakinek, mert egy másik pártra szavazott.

Ez mondjuk nagyon jól hangzik, csak valószínűleg a Jobbik-szimpatizánsok azon széles köre teljesen máshogy gondolja ezt, akik melegfelvonulás fröcsögve mocskos buziznak. Vona Gábor nemrég interjút adott a Betyársereg honlapjának, amiben közösséget vállalt a fasisztoid elemekkel tűzdelt szervezettel, akik előszeretettel járnak erődemonstrálni olyan településekre, ahol cigányok is laknak, és persze örömmel mocskos cigányoznak.

Szóval ez a Vona Gábor a béke hírnöke remekül hangzik, csak meglehetősen sántít.

De Vona nem tágított attól, hogy ők márpedig a szeretet és béke pártja, de hogy ne keltsen túl nagy zavart a fejekben, gyorsan hozzátette, hogy "a problémák radikálisak, ezért a programunk is radikális, de az embereknek békeigénye van". Az új szlogen ezért "határozott program, nyugodt erő".

Vona ki is mondta magáról, hogy a békét hirdeti, ezt azzal támasztotta alá, hogy nincs olyan kultúra vagy vallás, amivel problémája lenne, sőt, nagyon szereti a világ sokszínűségét, csak persze mindenki ott gyakorolja a kulturáját, ahol van, ne akarjon a másik országába menni.

10 százalék a szeretetalapítványnak

Végül rátért a Jobbik másik programjára, amely szerint 2015 az önkéntesség éve lesz. Arra kérte minden szimpatizánsát, hogy necsak beszéljenek a problémákról, hanem menjenek és segítsenek rászoruló családoknak, kóbor állatoknak, kallódó tehetségeknek. Vona szerint ma ilyen pozitív energiákra van szükség Magyarországon.

De nemcsak a szimpatizánsoktól várja, hogy tegyenek a jó ügyekért, hanem kötelezővé teszi a párt parlamenti képviselőinek, hogy havi egy napot (egy műszakot) dolgozzanak valahol karitatívan, a fizetésük 10 százalékát pedig utalják egy erre a célra létrehozott szeretetalapítványnak. Azt mondta, ez nem fakultatív lesz, hanem kötelező.

Ángyán József és az orosz diplomaták

Vona évértékelőjének meglepetésvendége Ángyán József, a Fidesz korábbi vidékfejlesztési államtitkára volt, aki pár éve robbantotta az oligarchabombát, majd le is mondott a pozíciójáról. Ángyán nem volt tagja a Fidesznek, sem más pártnak, az Indexnek azt mondta, hogy a Jobbikba sem fog belépni, mert az értelmiségnek nem az a feladata, viszont most kapott egy díjat, amit örömmel átvett.

Ángyán mondott egy érzelmes beszédet is, amiben nem volt sok újdonság, hozta a tőle az elmúlt években megszokott zöldbárózást, és azt mondta, olyan rendszer kellene az országnak, amiben sem erkölcsileg, sem törvényileg nem férne bele, hogy azt mondja egy miniszter, hogy "mindenki annyit ér, amennyit összeharácsolt".

A rendezvényen egyébként nagyon sok diplomata volt a palesztin nagykövettől a macedón nagyköveten át kínai, jordán és kazan személyekig. A legtöbben Törökországból érkeztek, viszont Oroszországból is jöttek hárman, a Roszatom két képviselője végül nem jött el, viszont beszédes, hogy rajta voltak a VIP-listán, tehát úgy volt, hogy ők is tiszteletüket teszik.

Hol vagy Béla?

Most hogy úgy tűnik, felfüggeszhetik a súlyos kémgyanúba keveredett EP-képviselő Kovács KGBéla mentelmi jogának a felfüggesztését, újra érdekes, hogy ott volt-e Vona évértékelőjén vagy sem. A válasz, hogy nem láttuk, de ez persze nem jelent semmit. Egy a Jobbik alakulásától jelen lévő vidéki párttag szerint "Béla jelenleg nem téma a pártban", ami egyébként hibázik az ügy kommunikálásában.

Azt kellene mondanunk, hogy Béla ugyanazt a keleti nyitást csinálja, mint Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter, csak ő évekkel előbb elkezdte.

Rovatok