Index Vakbarát Hírportál

Feszítővágóval szabadították ki az idős nőt

2015. február 3., kedd 11:19

Vízzel teri árokba borult egy Ford Fiesta Bordány és Üllés között – írja a Délmagyarország. Az autó egyharmada megtelt vízzel, a sofőrt, egy idős nőt a mentők kórházba szállították, állapota súlyos.

A balesetet valószínűleg a fagyos út okozta, az autón téli gumi volt. A sofőr a Forráskút utáni jobbos kanyarban veszítette el uralmát a kocsi felett.

Egy szemtanú szerint a baleset reggel háromnegyed hétkor történt. Nagy csattanásra ébredtek, utána látták az árokba fejjel lefelé beszorult autót. A sofőrön azért nem tudtak segíteni, mert nem nyílt az ajtó.

A tűzoltók végül feszítővágóval nyitották ki az ajtókat, így szabadították ki az autót vezető idős nőt. Sikerült kiemelni a fejét a vízből – írja a lap. A közelben lakó idős férfi azt mondta: reggel annyira csúszott az út, hogy korcsolyázni lehetett rajta, az első sószórót reggel nyolc óra után látta.

Rovatok