Index Vakbarát Hírportál

Újabb bizonyíték az Orbán-kormány kőkemény rendpártiságára

2015. február 4., szerda 15:04

Tavaly 753-an kértek kegyelmet, de közülük mindössze négy ember örülhetett. Egyébként is egyre kevesebben adnak be kérvényt: 2007-ig még ezer fölött volt a számuk évente, 2008-tól mindig alatta. 2012-ben még a 2014-esnél is kevesebben adtak be kegyelmi kérvényt: mindössze 556-an. A kegyelemben részesültek aránya az összes döntéshez viszonyítva soha nem volt olyan alacsony (0,53 százalék), mint tavaly. Ebből a szempontból a 2008-as volt a csúcsév, akkor a kérvényezők 3,38 százaléka részesült kegyelemben.

Kegyelmi ügyekben a végső döntés a köztársasági elnöké, de a döntéseket az Igazságügyi Minisztériumban készítik elő.

Az első grafikonon az látszik, hogy egy 2008-as átmeneti visszaesés után 2010-től jóval kevesebben adták meg a kegyelmi kérvényt, mint – legalábbis ebből a szempontból – Medgyessy- és Gyurcsány-féle aranykorban.

 

A második grafikonon azt láthatja, hogy nem véletlenül apadt a kegyelmi kérvényt beadók száma: 2010 után jóval kevesebb esély van kegyelmet kapni, mint az azt megelőző években.

 

A következő grafikon azt mutatja, milyen eséllyel engedték el vagy mérsékelték az elítéltek bűnügyi költségét, rendbírságát. Az látszik, hogy a tisztán szocialista kormányzású években jóval harminc százalék fölött jótékonykodott az állam (2005-ben 55 százalék volt az arány), míg 2011 volt a mélypont: 21,05 százalék. Különös, hogy 2014-ben a szocialista időket idéző harminc százalék fölé kúszott az arány.

 

 Az adatok forrása: Igazságügyi Minisztérium, Kegyelmi Főosztály

Rovatok