Index Vakbarát Hírportál

Simicska Lajos: Kirúgok minden orbánistát

2015. február 6., péntek 14:27 | aznap frissítve

A médiatulajdonos-üzletember útban a Magyar Nemzet szerkesztősége felé, az autójából adott interjút az Indexnek a lapvezetés lemondásáról. Simicska Lajos azt mondta, kirúg minden orbánistát, és a miniszterelnököt is erős szavakkal illette.

Tájékozódott róla, hogy mi történt a Magyar Nemzetnél?

Persze, tájékozódtam, most bemegyek a szerkesztőségbe, és mindenkit kibaszok.

De már nem kell, hiszen felmondtak.

Tudom, de nem érdekel. Még egyszer mondom, mindenkit kibaszok. Szar helyzetbe hoztak, én is akkor olvastam a közleményüket, amikor maga. Nekem nem szólt senki.

Hogyha mindenkit kirúg, akkor ki fogja vinni a lapot?

Higgye el, többször voltam már ilyen helyzetben, és mindig megoldottam. Kirúgok minden orbánistát, aztán kinevezem a helyükre az én embereimet, akiket nem lehet megfélemlíteni meg lefizetni. Még egyszer mondom, mindenhol az én embereim fognak ülni.

Ön szerint miért mondtak le a lap vezetői?

Mondtam az előbb. Nagyon jól tudom, miről van szó. Orbán egy geci.

Mármint hogy azt gondolja, Orbán Viktorék vették rá a lapvezetést, hogy hagyják el a lapot?

Maga szerint mi más történhetett itt? Mondom, le is írhatja, Orbán egy geci.

Beszélt a miniszterelnökkel a helyzetről?

Dehogy beszéltem. Nem beszélünk már tavaly április óta. Szarok rá, hogy mit gondol. Még egyszer mondom, most bemegyek, kinevezem az én embereimet. És a lap továbbra is meg fog jelenni. Viszlát.

Olvasson még több mérges Simicskát!

Simicska Lajost, aki hosszú éveken keresztül szóba sem állt a médiával, pénteken több helyen is megszólalt, meglehetősen mérgesen.

Az alábbiakat az Origónak mondta:

„Amíg én vagyok, minden van, folytatom a háborút, és mindenkit kibaszok.”

A lemondások többsége nem vág mellbe, viszont Liszkay Gáboron meglepődtem, benne csalódtam emiatt.

Orbán kudarcot vallott az RTL Klubbal szemben a médiaadóval, de ennek beismerése helyett ragaszkodik az ötlethez, és a várt bevételhez, így szétteríti a terhet a médiapiac kisebb szereplői között.

Ezenkívül arról is beszélt, hogy szerinte a miniszterelnök három csoportra osztja a médiaszereplőket: a kormányzattal teljes egyetértésben lévőkre, a kritikai hangúakra és az ellenségekre, célja pedig az, hogy ezek közül csak az első kategória maradjon, a többieket ellehetetleníti.

A Hír 24-nek is adott interjút Simicska, amelyben többek között az őt kritizáló Bayer Zsoltnak is beszólt egy rendeset, emlékeztetve arra, hogy ahelyett, hogy beleártaná magát az ügybe, inkább adná meg a pénzét, amivel tartozik. 

„Na, akkor én meg annyit mondok, egy mondatot, hogy: légy oly kedves, ha fölidéznéd, hogy mennyivel tartozol nekem, ha megadnád a tartozásodat, az jó lenne.”

A Pestisrácok öltözködés közben kapta el a médiavállalkozót. Nekik azt mondtarendkívül kellemetlenül érintette a hír, az érintettek szándékáról nem tudott, és ő is csak a közleményüket olvasta:

Ne haragudjon, le kell tennem, mert éppen öltözködöm, megyek be a laphoz, és mindenkit kirúgok, mert hátba támadtak.

Rovatok