Index Vakbarát Hírportál

Cigányok megöléséről posztolgat a Jobbik mezőtúri jelöltje

2015. február 7., szombat 15:44

Jól szerepelt a baloldal a legutóbbi időköziken, a most vasárnapi mezőtúri időközi választáson mégsem indít jelöltet. Nem úgy a Jobbik, aki egy olyan egyszerű jelöltet indít, aki Facebook-oldalán évek óta cigányok kivégzéséről, politikusok felakasztásáról posztol.

Három olyan időközi választáson vagyunk túl, ahol látványos sikert ért el az ellenzék. Kettőnél ráadásul a szocialisták mutattak fel meglepő eredményt:

Itt választanak még vasárnap:

Vasárnap, február 8-án − három másik település mellett: lásd oldalsó keretes írásunk − Mezőtúron tartanak időközi választást. Egy jó ellenzéki szereplésnek nyilvánvalóan lenne lélektani hatása, de technikailag nem igazán van nagy tétje: a képviselő-testület jelenleg úgy néz ki, hogy a fideszes polgármester mellett 7 fideszes testületi tag van, illetve a 3 listás helyet egy MSZP-s, egy jobbikos és egy független tölti be. Az egyéni választókerületeket tehát mind a Fidesz vitte. 2010-ben is tarolt a Fidesz, a nyolc választókerületből nyolcat vitt. Most az egyikben azért kellett időközit kiírni, mert szavazategyenlőség alakult ki a fideszes és a jobbikos jelölt között.

Csak a Fidesz és a Jobbik

Ami meglepő, hogy a szocialisták utóbbi időköziken elért jó eredmények ellenére nem indítanak jelöltet. Az októberi választáson 6 jelölt indult ebben a szavazókörzetben: a fideszes, mszp-s, jobbikos és munkáspárti jelölt mellett a helyi lokálpatrióták jelöltje és egy független jelölt is. A Fidesz és a Jobbik is 33%-ot ért el, míg a szocialista jelölt 16%-ot.

Helyi MSZP-s forrásból úgy tudjuk, hogy volt ugyan szó arról, hogy indul jelöltjük, de a pártvezetés azon az állásponton volt, hogy vagy az októberben is indított jelöltjükkel vágnak neki, vagy senkivel. Répási János − aki a '90-es években a város alpolgármestere volt − egészségügyi okokból nem indult el. Úgy tudjuk, már az őszi kampányban sem tudott száz százalékosan részt venni, nem olyan jó eredménye valószínűleg ennek is volt köszönhető.

Meg persze annak is, hogy ebben a körzetben hagyományosan gyengék a szocialisták, 2006 óta egyszer sem sikerült megnyerniük a körzetet. A 2009-es EP-választás óta pedig a Jobbik itt annyira megerősödött, hogy közel dupla annyi szavazatot kapnak, mint a szocialisták. Most ki sem fog derülni, mik lennének az erőviszonyok, mivel csak a fiatal Pete Lajos indul fideszes, illetve Kötél János jobbikos színekben. Mellettük újra megpróbálja, az őszi választáson 5,5%-ot elérő, független Kalóczkai Sándorné is.

Pete a városi tévénél, a '70-es születésű Kötél pedig egy raklap gyártó cégnél dolgozik.

Aki már 2011-ben legecizte Orbánt

Kötél János −akinek kampányába Janiczak Dávid, ózdi polgármester is besegített: néhány napja egy mezőtúri kitelepülésre látogatott − viszonylag gyenge képességű jelölt: a városi tévé vele készült interjújába itt tudnak belenézni. Facebook-oldalát böngészve pedig sok érdekességre bukkanhat az ember. Számos posztban és kommentben teszi egyértelművé, legszívesebben lelőne, felakasztana, kivégezne embereket, akik valamiért neki nem szimpatikusak.

Másrészt, amellett, hogy már 2011-ben, jóval megelőzve Simicska Lajost gecinek nevezte a miniszterelnököt, olyan képeket is találtunk, a hozzátartozó kommentekkel, mint például ez:

És az obligát kuruc.infós megosztás, kulturált kommentárral:

Rovatok