Index Vakbarát Hírportál

Nemzeti konzultáció lesz a menekültekről

2015. február 11., szerda 11:35

A kormány támogatja a Fidesz-frakció kezdeményezését, hogy a „megélhetési és gazdasági bevándorlók” ügyében nemzeti konzultáció induljon – jelentette be villám-sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán kormányszóvivő. Felidézte, hogy az illegális bevándorlók száma „mellbevágó” arányban nőtt: tavaly a hatóságok 42-43 ezer határsértőt és menedékkérőt regisztráltak, míg 2015-ben, alig másfél hónap alatt 23 ezren fordultak a hatóságokhoz.

Kovács szerint Magyarországnak és az Európai Uniónak is foglalkoznia kell a kérdéssel. Közös érdeknek nevezte, hogy hazánk ne váljon a „megélhetési, gazdasági bevándorlók” célpontjává.

Orbán Viktor januárban, a Charlie Hebdo elleni merénylet utáni párizsi tömegdemonstráción utalt rá először, hogy a kormány szigorítani kíván a menekültekkel kapcsolatos politikáján. Azóta a hatóságok látványos razziákon léptek fel a menekülők ellen, tegnap pedig Rogán Antal tartott az ügyben sajtótájékoztatót a Keleti pályaudvaron. 

Rovatok