Délután kettőkor érkezik kedden az orosz elnök Budapestre – tudtuk meg orosz forrásból. Vlagyimir Putyin a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről egyenesen a Hősök terére megy, ahol koszorút helyez el. Ezután, három órakor a Fiumei úti temető szovjet katonai parcellájához hajt, ahol – kizárólag az orosz sajtó képviselői előtt – szintén koszorúzni fog.
Putyin vélhetően azután találkozik Orbánnal, akivel viszonylag kevés ideje marad, hiszen – ahogyan az a Miniszterelnökség Sajtóirodájától tudható – a program szerint 16:45-kor már egyezményt ír alá a parlamentben Orbán Viktorral. 17 órakor közös sajtótájékoztatót tartanak. (Délután négykor az orosz nagykövetség előtt egy Putyin melletti szimpátiatüntetés is lesz.)
Másfél órával később, 18:30-kor Áder János fogadja a Sándor-palotában. Az esemény nyilvános része a Szent György téri ünnepélyes fogadtatás lesz.
Az MTI-nek hétfő délután Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov azt mondta, hogy a látogatáskor Putyin tárgyalni fog a kétoldalú gázszerződésről, amelyet vagy meghosszabbítanak vagy új szerződéssel váltanak fel, és szóba fog kerülni a paksi atomerőmű bővítése is. Usakov szerint tervben van, hogy az orosz küldöttség tagja lesz Szergej Kirijenko, a beruházást végző Roszatom állami atomenergiai vállalat vezetője.
Az orosz elnököt idei első európai látogatására elkíséri Szergej Lavrov külügyminiszter, Alekszandr Novak energiaügyi, Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési, Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági miniszter, az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság elnöke, valamint Pavel Popov védelmi miniszter-helyettes. Vlagyimir Megyinszkij, a kulturális tárca vezetője és Veronyika Szkvorcova egészségügyi miniszter ugyancsak a küldöttség tagja.
A delegációval együtt tartanak a jelentős állami vállalatóriások vezetői is: Alekszej Miller, a Gazprom energetikai cég vezérigazgatója, Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Államvasutak első embere és várhatóan Szergej Kirijenko, a Roszatom vezetője is. (MTI)
A látogatásra öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő Moszkvában. A tervek szerint aláírandó dokumentumok között szerepel egy magyar atomenergiaipari szakemberek oroszországi képzéséről szóló egyezmény, valamint az a megállapodás is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban, írja az MTI. Orosz-magyar regionális, egészségügyi, és felsőoktatási együttműködésről is készítettek elő egyezményeket Usakov szerint.