Index Vakbarát Hírportál

Árva és fogyatékkal élő magyar lányt toloncolna haza Svédország

2015. február 16., hétfő 22:05

Már több mint egymillióan nézték meg a húszéves Fruzsina Facebookon terjesztett videóját. A magyar lány szellemi fogyatékos, egy nyolcéves szellemi szintjén áll, képtelen ellátni önmagát. Most Svédországban él, de Svédország hazatoloncolná. Ott élő nagynénje, Ruff Ágnes gyűjtésbe kezdett ennek megakadályozására.

A nagynéni írása szerint a helyzet röviden a következő:

Fruzsina szülei már nem élnek: édesanyja öngyilkos lett, amikor ő 11 éves volt, édesapja pedig 6 évvel később tüdőrákban halt meg. A lány ezután apja testvéréhez került, ő lett a gyámja, a nő azonban – aki gyerekeivel együtt bántotta is őt – nem akart tovább gondoskodni róla, és mióta betöltötte a 18-at, nincs is Fruzsinának hivatalos gyámja vagy gondnoka Magyarországon. 2012 nyarán került anyai nagynénjéhez, Ágneshez, Svédországba, és ott szeretne maradni.

Szeretek itt lenni, de Svédország nem akar engem

– mondja a videóban Fruzsina. Svédországban biztonságban érzi magát, barátkozik, és már a nyelvet is beszéli kicsit. A nagynéni attól fél, hogy ha a lányt hazatoloncolják, akkor vagy elmegyógyintézetbe, vagy az utcára kerül.

Nincs nekem senkim és nincs hová mennem Magyarországon. Egyetlen családom itt van, és nagyon szeretnek engem

– mondja.

A levél az ügyvédjükre hivakozva azt állítja: az egyetlen esély Fruzsina Svédországban maradásához az, ha bizonyítani tudja, hogy önellátó. A levél szerint tízezer euróra lenne szükség, ennek még csupán a töredéke folyt be a lány számára.

Kérlek szépen, Magyar emberek, ne hagyjátok cserben Fruzsinát! Szeretném bebizonyítani, hogy együtt tudunk segíteni, és itt tud maradni

– írja a nagynéni.

Pusztán a segítségkérő levél alapján sok fontos kérdés egyelőre nem világos, például hogy

A következő napokban megpróbálunk válaszokat gyűjteni ezekre a kérdésekre. A témára visszatérünk.

Rovatok