Index Vakbarát Hírportál

Navracsics: Törésvonalak vannak a Fideszben, a politikusok fúrják egymást

2015. február 19., csütörtök 07:20

Saját pártjával szemben kritikus interjút adott a Heti Válasznak Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. A Fidesszel kapcsolatos problémákról annak kapcsán kezdett beszélni, hogy Veszprémben nem értették, hogyan merülhetett fel egyáltalán Simicska Lajos indulása. 

Navracsicstól ezután azt kérdezték, hogy vége van-e annak, hogy a Fidesz-tábort jelentős részben a polgári Magyarország ideájába vetett hit tartotta össze. Navracsics nem mondaná, hogy vége, de szerinte 

a törésvonalak immár a külső falakon is megjelentek.

Szerinte ez a konfliktus nem abból fakad, hogy a "puhák" és az "öregek" perifériára szorultak, hanem hogy míg korábban nem fúrták egymást a Fideszben, addig "némelyek ma előszeretettel megteszik". "Személyes ambíciótól hajtva minden eszközt, így a média nyilvánosságát is felhasználva", mondta. 

A legérdekesebb csak ezután jött, Navracsics szerint ugyanis kevesebbet beszélgetnek a polgári Magyarországról, és annak szellemében is kevesebbet cselekszenek. Szerinte erről részben a válság okozta kényszerek, és az ellenfél láthatatlansága, gyengedése is tehet. A törésvonalak azonban arra jók, hogy megmutatták, hogy a Fideszben "nem kaszárnyában" élik az életüket, és nem "vezényszóra emelik a lábukat", mondta. 

Navracsics szerint a szétesés felé mutató tendencia megállítható, azon múlik, hogy 

a vezető politikusaink a közösségépítés pozitív hatásaiban, vagy az egyéni karrier építésében hisznek. 

Rovatok