Index Vakbarát Hírportál

2,6 milliárd a lottón? Ugyan, hol van ez még a csúcsnyereménytől?

2015. február 21., szombat 08:04

Tavaly szeptember 6. óta nem volt ötös a lottón. A nyeremény azóta halmozódik. Ha ön ezen a héten eltalálja mind az öt számot, 2,626 milliárd forintot nyerhet.

Inkább leírjuk így, így sokkal látványosabb: 

2 626 000 000, azaz kettőmilliárd-hatszázhuszonhatmillió forint

Kábé. Gondolom, az aprón már nem veszne össze a Szerencsejáték Zrt.-vel.

Nem rossz pénz ez, de volt már sokkal jobb is. Az ötöslottó történetében az eddigi abszolút rekord 2003-ban esett meg, amikor több mint 5 milliárd forintot akaszthatott le a nyertes. 2012-ben 4 milliárd volt a nyeremény, de ezen két embernek kellett osztoznia. Szegények :-(

Ahogy grafikonunkon is láthatja, a mostani 2,6 milliárd forint csak a 7. lenne az ötöslottó nyereményrekordjai között.

 

Ha most sem lesz ötös, a nyeremény tovább halmozódik, ami persze jó, de számoljon azzal is, hogy ezzel párhuzamosan egyre többen egyre több szelvényt adnak le. Á tlagosan 3-3,5 millió játék érkezik be a Szerencsejáték Zrt.-hez, halmozódás idején egyre többen próbálkoznak. 

  Ezt nevezzük lottóláznak:    

Akár annak kis drukkolhat, hogy most még egy ideig ne is legyen telitalálatos. A nyeremény összege ugyanis maximum egy évig halmozódhat. Ha tehát idén szeptember 6-ig nem találja el senki az öt számot, akkor a főnyereményt a Részvételi Szabályzat alapján felosztják a többi nyertes között. Akkor már akár egy hármasnak is nagyon fog örülni. 

Rovatok