Index Vakbarát Hírportál

Je suis Ságvári

2015. február 22., vasárnap 00:59 | aznap frissítve

A Szegedma.hu számolt be néhány napja arról, hogy átnevezhetik a Szegedi Tudományegyetem gyakorló gimnáziumát, mert a KDNP-s államtitkárnak, Rétvári Bencének nem tetszik, hogy az iskolát egy antifasiszta ellenállóról, Ságvári Endréről nevezték el.

Rétvári szerint nem elfogadható, ha Ságvári Endréről állami köznevelési intézmény van elnevezve, különös a Ságvári Endréről kialakított egyértelmű állásfoglalását követően - írta Szávay István jobbikos képviselő kérdésére válaszolva, amit a Magyar Hírlap online idézett fel.

Az iskola nevét nem először akarják megváltoztatni, már 2006-ban is tettek lépéseket ennek érdekében, de most újra terítékre került az ügy.

Szombaton egy 37 éve ott dolgozó, nagy tiszteletben álló ságváris tanár, Barok István levelet írt  "A Ságvári jelenségről" címmel, aminek a végén a kormány konkrét tagjainak üzen. A levélből idézünk:

Ságvári, a fennálló rezsim szemében Bűnös! Két dologban is, az első és legsúlyosabb bűne, hogy zsidónak született, és ahelyett, hogy felszállt volna a magyar csendőrség díszkíséretében (akiket a magyarországi endlősunggal megbízott Eichmann is megdicsért szorgalmuk és alázatuk okán) birkaként az auschwitzi „kirándulásra" induló marhavagonok egyikébe, hogy ott megismerkedhessen a Cyklon gáz hatása az emberi szervezetre kutatás eredményével, sőt nem ment ki a Duna partra, hogy cipőjét levetve belelője magát a folyóba, mint tették azt az egyik jelenlegi párt elődei 44-ben például a manapság sokat emlegetett gyógyszeripari cég névadójával, Richter Gedeonnal! (bocs az ötvösi körmondatért) Ehelyett a zsidókra nem jellemző „makkabeusként" harcolt és ellenállva halt meg. Krisztus előtt (Aki, megjegyzem ugyanúgy Mózes jelét viselte, mint az említett Spitzer Endre) 165-ben a makkabeusok legyőzték a „bálványimádó" szíriai görögöket és megtisztították a szentélyt (Lásd: Hanuka ünnepe). ...

Kezdte az eszmefuttatást, aminek azt írja, az a lényege, hogy Je suis Ságvári.

A fő bűne pedig az, hogy 45 után a Kommunista rendszer ifjúsági hőst kreált Belőle, ami ellen Spitzer Endre odaföntről, vagy lentről (kinek-kinek ízlése szerint) már nem tudott tiltakozni.

Írta még Ságvári életéről.

A levél közepétől azokhoz a politikusokhoz is szól, akik szintén ságvárisok voltak, és most azon a politikai oldalon állnak, amelyik meg akarja fosztani eredeti nevétől az iskolát. Beceneveiken szólítja őket, és néhány személyes történetet idéz fel velük kapcsolatban. 

Czetó! Én még arra a mondatra emlékezem, amit a 20 éves találkozón meséltél a várható sorsodról, ami szerencsére másképp alakult.

Gyuri! Nekem az az örökmozgó maradsz, Akivel még a 15 éves érettségi találkozón is fociztam a tanár-diák meccsen, amikor Nikolényi Gabi bringáját ellopták az Ady térről.

 És még hosszasan sorolja, hogy miből lettek a mostani cserebogarak, de nem hargszik rájuk:

Szóval higgyétek el nem haragszom Rátok. És nem engedem „szutykolni" a neveteket az elkeseredett diákjaimnak. Mert én nem csak Titeket, Őket is nagyon szeretem, csak úgy, mint a Ságvárizmust átérző kollégáim mindegyike!

A Szegedma korábban megírta, hogy Szabó Gábor rektor 2013-ban amellett foglalt állást, a gimnázium nevéből csak az Endrét kellene száműzni, a Ságvári az évtizedek alatt ugyanis védjegye lett az intézménynek. 

A probléma abból a törvényből indult ki, ami szerint 2013 óta közterület, 2014. januártól pedig már cég, civil szervezet, sajtótermék és közintézmény sem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában vezető szerepet töltött be. A tilalmi rendelkezés szerint kétes esetekben az MTA állásfoglalása alapján kell eljárni. Ságvári nevének használatát az MTA a “nem javasolt” kategóriába sorolta.

Rovatok