Index Vakbarát Hírportál

Illés: Elképzelhető, hogy Paks II. meg sem épül

2015. február 23., hétfő 08:18

Élesen bírálta a paksi atomerőmű bővítésének tervét Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár egy Magyar Nemzetnek adott interjúban. A politikus szerint az oroszok erőműve nem felel meg az EU-s előírásoknak, valójában sokkal többe fog kerülni, a megtermelt áramfölösleget pedig lehetetlen lesz eladni.

„Ha orosz atomerőművet veszünk, akkor orosz fűtőelemeket is veszünk, és ez teljes függőséget fog jelenteni a következő évtizedekben. A beruházás előkészítése ráadásul több év is lehet, a megépítés pedig nyolc évig is eltarthat. Addig pedig több választás is lesz Magyarországon. Elképzelhetőnek tartom, hogy a Paks 2 meg sem épül" – mondta a nemrég leköszönt államtitkár, akinek részben azért kellett otthagynia a pozícióját, mert nem szavazta meg a paksi bővítést.

Illés szerint ha a beruházásba beleszámoljuk a havária esetén szükséges, valós biztosítási költségeket is, akkor a tényleges építési költség 7-6 milliárd euróval több lesz az Orbán Viktor által említett 12 milliárdnál. „Ez olyan irreális költségeket ró majd az államra, hogy szerintem a cél nem is az áramellátás meg a rezsicsökkentés" – mondta Illés.

A volt államtitkár azt is kifejtette, hogy Nyugat-Európában nem tudjuk majd eladni az áramot, mivel Nyugaton kilowattóránként két-három forinttal olcsóbban lehet áramot vásárolni, mint Pakson, Kelet-Európában és Délkelet-Európában pedig nincs fizetőképes kereslet.

Rovatok