Egy éven keresztül szembement egész Európával az oroszbarát magyar külpolitika, mert a kormányfő nem volt hajlandó felismerni, hogy az ukrán válság teljesen új helyzetet teremtett. A Vlagyimir Putyin budapesti látogatására érkező reakciók nyilvánvalóvá tették, ezt nem lehet tovább folytatni: Budapest addigi legszorosabb szövetségesét, Lengyelországot is elvesztette, és a visegrádi együttműködés is szétesőben. A kormányfő korrekciót akar, és ebben már nem Szijjártó Péterre támaszkodik. De hogyan juthatott idáig a magyar külpolitika? Kik az orosz–magyar közeledés Schmitt Pál-i értelemben vett motorjai, és hová lettek azok, akik a gátjai voltak? Hogyan lehetett pár év alatt áthangolni egy nyugati orientációjú, EU- és NATO-tag ország külügyi apparátusát az oroszbarátságra? A magyar diplomácia és a külpolitikai irányvonal alakulására közelről rálátó forrásaink segítségével rekonstruáltuk, hogyan vezényelték le a magyar külpolitika oroszbarát fordulatát, és hogy mi jön utána. Így nézett ki a keleti nyitás kudarca belülről.
Orbán Viktor addig üldözte a guruló rubeleket, lírákat, manatokat és riálokat, míg a nagy pragmatizmus közepette 2015 januárjában egyszer csak hátranézett, és rájött:
A magyar miniszterelnök hosszú éveken keresztül szinte minden beszédét ugyanarra a sémára húzta fel: új szelek fújnak a világpolitikában, mégpedig Keletről, miközben a Nyugat csak hanyatlik és lustul. De nem kell megijedni, a magyar kormány mindenkinél előbb értette meg az idők szavát – röviden így szólt az Orbán-kormány Európában sokat bírált lépéseinek megideologizálása.
Nos, a valóság ezzel szemben az, hogy Orbán még a saját kormányában is az utolsók közt látta be, mennyire végzetesen rosszul mérte fel az európai trendeket.
Addigra azonban a magyar külpolitika már legalább egy éven keresztül teljes tévúton járt.
2014 tavaszán az ukrán válság teljesen új geopolitikai helyzetet teremtett, ami minden addigi folyamatot felülírt. Eddig a pontig lett volna racionalitás Orbán pragmatizmusában, az oroszok felé történő gazdasági és politikai nyitásban – innentől viszont óriási károkat okozott.
Az ukrajnai helyzet miatt a közép-európai régióban mindenütt az atlantizmus erősödött meg. A környező országok együtt mentek ezzel a trenddel, felértékelődtek az Egyesült Államok és az EU számára, növelték politikai súlyukat, Magyarország viszont továbbra is az ellenkező irányba mozgott. Részben ennek is a következményeként Orbán régi álma, a nyugati orientáció helyébe állított közép-európai szövetség alapjai is elkezdtek omladozni.
– magyarázza az Indexnek az előző ciklus külpolitikájának egyik háttérembere.
Január végén a csehországi Slavkov u Brnában, régi nevén Austerlitzben, ahol 210 éve Napóleon tönkreverte az orosz–osztrák seregeket, kormányfői szinten létrehozták a cseh–osztrák–szlovák együttműködési fórumot. Ez a slavkovi háromszög hosszú távon a visegrádi együttműködés (V4) eljelentéktelenedéséhez is vezethet, különösen, hogy Varsó is egyre kevésbé elkötelezett tagja a V4-nek. A 38 milliós Lengyelország ugyanis a kis közép-európai államok helyett inkább a nagyokkal akar játszani, és a lengyel–német–francia weimari háromszöget élesztené újra.
Eközben még a régi magyar–horvát barátság is kihűlt, köszönhetően a Mol–INA-konfliktusnak.
– világítja meg egy veterán külügyes az elmúlt hetek eseményei mögött meghúzódó folyamatot. Vlagyimir Putyin február 17-i budapesti látogatása csak kívülről látszott – de onnan nagyon is annak látszott – a magyarok oroszbarátságának csúcspontjaként. Addigra ugyanis a magyar vezetésben már a hátuk közepére sem kívánták az elnököt. Orbán ekkorra már tisztában volt azzal is, hogy Putyin fogadásával nagyon kihúzza a gyufát régiós partnereinél, akik többnyire teljes mellszélességgel kiálltak Ukrajna mellett.
Az irányítást a kezébe véve gyorsan szervezett egy „korrekciós körutat″, ám részben az előkészítetlensége miatt, részben azért, mert a helyzetet udvariassági vizitekkel már rég nem lehetett kezelni, a kijevi látogatás hűvösre sikerült, a szerbiai visszhangtalan maradt, a varsóiból pedig kisebbfajta katasztrófa lett.
Szigorú, néha durván káromkodik, és talán a múltjával sincs minden rendben – mégis, a külügyminisztériumban Martonyi Jánost tartják a rendszerváltozás óta eltelt időszak legtalpraesettebb, és a nyugati értékek iránt talán leginkább elkötelezett tárcavezetőjének.
Hiába, mert nem a miniszter személye határozta meg a kormány külpolitikai irányvonalát, az Oroszországhoz való közeledés bőven Martonyi idején elkezdődött. Őt ismerő forrásaink azt mesélik, az oroszbarát politika előretörése, ami végül szükségszerűen együtt járt a külügyi apparátus leamortizálásával, személyesen is rosszul esett Martonyinak.
De Orbánhoz a végsőkig lojális politikusként összeszorította a fogát, és teljesítette az elvárásokat.
– mondja egy volt diplomata, aki szerint a kármentési kísérletük már egy valójában folyamatos vita volt Orbánnal, aki egyre kevésbé szerette a külügy akadékoskodását. A kormányfő már azzal sem értett egyet, hogy új geopolitikai helyzet állt elő az ukrán válsággal, végül pedig a külpolitikája helyett inkább az akadékoskodó külpolitikusait váltotta le, amit az apparátus megrostálása követett.
Martonyi hivatalosan visszavonulása miatt nem lett ismét miniszter, Németh Zsolt pedig a washingtoni nagyköveti poszt helyett – az atlantizmus háttérbe szorulását látva – a számára kevésbé rizikósnak tűnő külügyi bizottság vezetését választotta, ahol beszámolók szerint továbbra is „sokszor igencsak mást képvisel, mint a jelenlegi Fidesz". Pár hete Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, az első Orbán-kormány idején washingtoni, a második alatt pedig oslói nagykövet, meggyőződéses atlantista megdöbbentő dolgot árult el: Orbán Viktor 2002 óta nem is beszélt vele.
A Martonyi–Németh-féle külügy mögött egy „100-200 fős összeszokott network″ állt, melyet egykori MDF-esek, ősfideszesek, illetve a határon túli magyar ügyek szakértői alkottak, akik a külügyben minden területet lefedtek. Ők, a „visegrádista nemzeti érzelműek″ és a „moderált atlantisták″ váltak a már Navracsics minisztersége idején meginduló minisztériumi kirúgások első számú áldozataivá. Az elbocsátások végére a külügyminisztérium intellektuális és diplomáciai technikai képességét végezetesen legyengítették, a kommunikációt lebutították.
Többek közt pont azok kerültek lapátra, akik Lengyelországgal akartak volna együtt mozogni, és akik kapcsolataikon keresztül is segíthettek volna megelőzni a miniszterelnök múlt heti varsói kudarcát.
Az oroszokhoz való közeledés Orbán Viktor környezetében, dolgozószobájában és leginkább a kormányfő fejében dőlt el. Gyurcsány Ferencet miniszterelnökként lenyűgözte Vlagyimir Putyin személyiségének kisugárzása, talán valóban el is hitte, hogy valamiféle baráti viszonyt épített ki vele – persze azóta már máshogyan emlékszik. Az Indexnek név nélkül nyilatkozó külügyes források egybehangzóan azt állították: Orbán esetében ilyesmiről szó nincs.
A Fidesz vezetője mindig is tisztában volt azzal, hogy Putyinnál kizárólag az érdekek számítanak. És szemben az ellenzéki vádakkal, nem érez különösebb szimpátiát az orosz elnök vagy annak autokratikus rendszere iránt sem. Az oroszbarát irányváltás fő oka a politikai mozgástér növelésének, és persze a gazdasági előnyöknek a reménye volt.
– jellemzi egy kirúgott külügyes a Szijjártó Péter nevével fémjelzett külpolitikát.
Egy másikuk gúnyosan hozzáteszi, Orbán számára Szijjártó – akit a miniszterelnök külföldi útjain többször állítólag már évekkel ezelőtt Magyarország következő külügyminisztereként mutatott be – azért tökéletes választás a minisztérium élére, mert a külügyi munkába nem nyugati diplomaták köreiben szocializálódva, hanem „keleti önkényurak előszobájában pénzért kilincselve″ tanult bele. (Az addig Orbán szóvivőjeként tevékenykedő Szijjártó 2012 közepén lett a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolataiért felelős külügyi és külgazdasági államtitkár, és a keleti nyitás felelőse.)
– folytatja az imént idézett, már elbocsátott külügyes beszélgetőpartnerünk. Egy, a külüggyel még kapcsolatban álló forrásunk pedig a „pragmatikus keleti nyitás" kritikájaként megjegyzi, bár több nyugati ország is végrehajtott hasonló gazdasági nyitást, azok mindvégig ragaszkodtak saját demokratikus értékrendjükhöz.
Például nem asszisztáltak autokratikus rezsimek imázsépítéséhez, sőt rendszeresen szóvá teszik a szabadságjogok csorbítását, mint legutóbb Angela Merkel az Ilham Alijev azeri elnökkel tartott sajtótájékoztatóján. Itthon nem ez a helyzet, forrásunk szerint
Minden beszélgetőpartnerünk megerősítette: a külpolitika irányvonalát érintő legfőbb döntések általában a külügyminisztériumi és diplomáciai apparátustól függetlenül, számukra ellenőrizhetetlenül, a miniszterelnök szűk környezetében születtek.
Egy ennyire kiélezett világpolitikai helyzetben önmagában súlyos kockázatot jelent, ha a külpolitikai irányvonal megalkotásából kihagyják azokat, akik külpolitikai szaktudással rendelkeznek. De a helyzet ennél is rosszabb: az apparátuson kívül álló rejtélyes tanácsadók, fülbe súgók ugyanis úgy befolyásolhatják a magyar külpolitikát, hogy ők maguk nem olvasnak diplomáciai jelentéseket, elemzéseket, előrejelzéseket, vagyis alapvető információknak nincsenek birtokában.
Ebbe a működésmódba szinte bele volt kódolva Magyarország külpolitikai elszigetelődése.
– hívta fel a figyelmet a probléma másik oldalára egyik külügyes forrásunk, példaként említve a nemrég letartóztatott egyik ilyen szerencselovagot, Kiss Szilárdot. A valódi tudással rendelkező szakapparátust fokozatosan háttérbe szorították, a miniszterelnök pedig saját filozófiája szerint is inkább a személyeken, mintsem az intézményeken alapuló hatalomgyakorlásban hisz.
A kettő eredőjeként a keleti nyitás és az orosz közeledés olyan homályos hátterű kijáróemberek előtt nyitotta meg a miniszterelnöki vagy miniszteri szobák ajtajait, akik jó kapcsolataikra hivatkozva a látványos és gyors siker ígértével házaltak. Ahogy egy volt diplomata fogalmaz:
A Fidesz és az Orbán-kormány oroszbarát irányváltása is nagyban köszönhető egy jó kapcsolatokkal rendelkező diplomatának, Keskeny Ernőnek. Ő az a férfi, aki képletesen és szó szerint is ott állt a moszkvai Orbán–Putyin-kézfogás mögött, amikor a paksi bővítésről szóló megállapodás született.
Rá van írva a homlokára, hová focizik
– fogalmazott egyik, régebben a külügynek dolgozó, magát atlantistának valló informátorunk Keskeny nyílt oroszbarátságáról. Az 1958-ban született Keskeny a '90-es évek első felében végig elsősorban Oroszországgal foglalkozott a külügyben, majd 1995-ben Szentpétervárra került főkonzulnak, az első Orbán-kormány alatt pedig moszkvai nagykövet lett. A '90-es évek óta jóban van Putyinnal, 2002 és 2010 között ő rendezte a Fidesz és az oroszok konfliktusos kapcsolatát. Fontos szerepet játszott abban, hogy 2009-ben még ellenzéki vezérként Orbán Viktornak sikerült személyesen beszélnie Vlagyimir Putyinnal – ez a találkozó jelentette a fordulópontot a Fidesz Oroszország-politikájában.
Egy Keskenyt jól ismerő informátorunk szerint ő már 2010-ben markánsabban oroszbarát külpolitikát akart, Martonyi azonban ezt akkor nem engedte. Az oroszos ügyeket viszont sikerült monopolizálnia: Keskenyt 2010 után FÁK-államokkal kapcsolatos külpolitikai stratégiáért felelős miniszteri biztosnak nevezték ki, a KüM főosztályvezetőjeként pedig alá tartoztak a kelet-európai és közép-ázsiai országok, de a magyar–orosz gazdasági vegyes bizottságot elnöklő Matolcsy Györgynek is ő jelentett.
– emlékezett vissza egyik, az akkori külüggyel kapcsolatban álló forrásunk Keskenynek az előző ciklus idején végzett tevékenységére.
Szijjártó Péter 2014-ben, az ukrán válság kellős közepén – addigi előélete alapján teljesen váratlanul – Keskenyt Kijevbe küldte nagykövetnek.
– folytatta forrásunk, aki szerint Keskeny kiküldetése vagy büntetésként, vagy ami valószínűbb, az oroszoknak tett, igen riasztó gesztusként értelmezhető. Egy Keskennyel szimpatizáló informátorunk erre úgy reagált, szerinte azért eshetett rá a választás, mert „jómunkásember″, Kijevben pedig egy tapasztalt és nagy munkabírású emberre van most szükség.
Külügyes forrásaink az oroszbarát vonal további képviselőinként említették a teljesség igénye nélkül
Egyes becslések szerint legalább száz IMO-s, vagyis a moszkvai diplomataképzőn végzett munkatárs dolgozik még ma is a minisztériumban, sőt akad olyan főosztály, ahol „történelmi okokból" többségben is vannak. Forrásaink azonban kiemelték, hogy „az IMO-sok között is sok jó ember van″ – a jót szakmailag, emberileg és nyugatbarátként is értve.
– cáfolja egy külügyes forrásunk azt a közkeletű vélekedést, hogy Szijjártó Péter csupán a miniszterelnök árnyéka és végrehajtója lenne. Elmondása szerint az új miniszter olyanokat is lecserélt, akikre Orbán korábban hallgatott és akikkel elégedett volt, ellenben „nagykövetet csinált a külügy utolsó munkásőrparancsnokából is″, miközben a kormányfőnek a külügy „kommunistamentesítését″ ígérte.
Az oroszbarát irányvonal térnyeréséhez az is nagyban hozzájárult, hogy a kirúgásakkal megfélemlített apparátus öncenzúrát kezdett el alkalmazni, és rendre elhallgatta az orosz közeledés által Nyugaton okozott diplomáciai károkat. Forrásaink szerint a nagykövetségek a Budapestre küldött jelentéseikből elkezdték kihagyni például a kellemetlen részleteket, amikor Orbánnal vagy politikájával kapcsolatban bírálat hangzott el. Ez odáig ment, hogy bizonyos kínos miniszteri találkozókról már nem is készülhettek írásos beszámolók. Ahol elhallgatják a rossz híreket, ott viszont a szükséges önkorrekció is lehetetlenné válik.
– meséi egy korábban kiküldetésben lévő informátorunk, állítását pedig több más forrásunk is megerősítette. Egyikük szerint az öncenzúrát a fontosabb európai nagykövetségek közül leginkább Berlin nem volt hajlandó alkalmazni, és készített mindig is „őszinte" jelentéseket. A berlini nagykövet nem más, mint Czukor József egykori kémfőnök, aki Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején, 2002 és 2004 között az Információs Hivatal főigazgatója volt. Hogy a magyar–német viszony és az Orbán-kormány Németország-politikája alapvetően sikeres, valószínűleg nem független attól a ténytől sem, hogy a döntéshozók asztalára nem kiszínezett hazugságok érkeznek Berlinből. (Egy beszélgetőpartnerünk szerint az öncenzúra nem csak szakmai nonszensz és önsorsrontás, de sokszor értelmetlen is: a reakciókból, vagy azok hiányából ítélve Budapesten néha el sem olvasták a jelentéseket.)
Bár nem belső diplomáciai jelentésről van szó – ilyenekből ugyebár nem is idézhetünk –, de ez a példa mindennél jobban érzékelteti a jelenséget: a John McCain tavaly december 2-i hírhedt beszólását is tartalmazó washingtoni MTI-tudósításból egyszerűen ki lett szerkesztve a „neofasiszta" szó, és csupán annyi maradt az eredeti minősítésből, hogy „diktátor″ (ez olvasható például a Magyar Hírlap MTI-átvételében is). A szépészeti beavatkozás sikerülhetett volna, ha a magyar sajtó nem az eredeti videofelvétel alapján ír a szenátor beszédéről.
– panaszkodik egy mellőzött egykori külügyi dolgozó, akinek elmondása szerint Szijjártóéknak korábban semmilyen kapcsolatuk nem volt a Fidesz külügyi műhelyeivel, saját pártjuk külügyi múltja is teljesen ismeretlen előttük. Az egyik legfájóbb pont sok régi fideszes számára az, hogy az értékelvű külpolitika háttérbe szorulásával a határon túli magyarok ügyének képviselete is látványosan a külgazdasági kérdések mögé került. A keleti nyitás politikája mégsem azért fog véget érni, mert a hagyományos jobboldali prioritásokat erőszakosan elnyomja, hanem amiért a végső mérleg erősen negatív. Ahogy egy volt diplomata ezt tömören összefoglalta:
Vlagyimir Putyin budapesti látogatása előtt a külpolitikai korrekciót Orbán Viktor saját maga kezdte el, a gyakorlati lépésekben és a kommunikációban egyaránt. Egy veterán külügyes erről azt mondta: a külügyminiszter fel sem ismerte a váltás szükségességét, és a kormányfő egyébként is alkalmatlannak tartja a korrekció levezénylésére.
Az Index úgy tudja, a külképviseleti vezetőket március elejére hazarendelték, Szijjártó ugyanis nagyköveti értekezletet hívott össze, várhatóan itt kapnak majd egy fejtágítást arról, mi lesz az oroszbarát vonalat felváltó „új irány″. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy az irányváltást a külügyminisztérium még Szijjártó Péter vezetésével fogja végrehajtani. Ahogy arról korábban a Magyar Narancs is írt, a kormányfő elégedetlen Szijjártóval, amiért nem tudja rugalmasan követni a külpolitikai hangsúlyváltásokat.
– folytatta veterán diplomata forrásunk, aki ugyanakkor nem látja, ki vehetné át az önállósuló külügyminisztérium vezetését. Ráadásul egy tapasztalt vezetőre lenne szükség, aki képes enyhíteni a minisztériumi apparátusban okozott súlyos károkat.
Pozitív üzenete lenne Magyarország nyugati szövetségesei számára, ha a Martonyi János nyugdíjba vonulásával a klasszikus fideszes atlantista tábor vezetését átvevő Németh Zsolt kapná a feladatot, erre azonban forrásaink szerint szinte semmi esély nincs. Felmerülhet Prőhle Gergely, az Emmi nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára, ő volt berlini nagykövetként logikus választás lehetne Orbán Viktornak. A kormányfő az elmúlt hónapokban többször is kimondta, hogy Magyarország a németekhez kívánja igazítani a külpolitikáját. Cikkünk megjelenése után Prőhle azt írta az Indexnek: nincs ilyen törekvése, kiválóan érzi magát jelenlegi munkahelyén, egyéb külügyi ambícióit pedig kielégítik a Heti Válaszba írt publicisztikái és a Messzelátó blog írása, gondozása.
Jó esélyei lehetnek még továbbá a nagy tudású szakembernek tartott Takács Szabolcsnak, akit nemrég vitt át Lázár János a Miniszterelnökségre uniós ügyekért felelős államtitkárnak, amikor a Szijjártó-féle külügytől elvették az európai integrációs területeket.
Ha ez a forgatókönyv valósul meg, az azt is jelenti, hogy Szijjártó Péter miniszterként megtarthatná a külgazdasági portfóliót. Önálló külgazdasági minisztérium utoljára az MDF-kormányok idején volt, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumát 1990–1994 között Kádár Béla vezette, az elmúlt két évtizedben egyik kormányfő sem tartotta önálló tárcára érdemesnek ezt a területet. Kádár Béla egyébként a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, egyetemi oktató, a nemzetközi munkamegosztás és az iparfejlődés kérdéseinek kutatója, 2002 és 2008 között pedig a Magyar Közgazdasági Társaságot vezette. Szijjártónak van egy corvinusos közgazdász diplomája nemzetközi kapcsolatok szakon.