Index Vakbarát Hírportál

Bilincsben ugrott ki a hetedikről

2015. február 24., kedd 16:19 | aznap frissítve

A Budapesti Rendőr-főkapitányság belső szakmai vizsgálatot folytat a székesfehérvári társasházból megbilincselt kézzel kiugrott férfi ügyében – közölte a BRFK.

A Fejér Megyei Hírlap vasárnap azt írta, hogy rendőri intézkedés, házkutatás során szombaton egy 40-50 év közötti férfi megbilincselt kézzel kiugrott a Palotaváros egyik tízemeletes épületének hetedik emeletéről és meghalt.

Az MTI-nek a rendőrség megerősítette, hogy valóban történt egy rendkívüli haláleset és közigazgatási hatósági eljárás keretében folyik a vizsgálat.

A Feol.hu szerint a BRFK nyomozói szombat hajnalban az utcán fogták el a férfit, aki ismert volt a fehérvári rendőrök előtt kábítószerügyei miatt. Még az utcán megbilincselték, aztán felmentek a lakásba házkutatást tartani.

Miután a házkutatást befejezték, aláíratták a jegyzőkönyvet, ezért a férfi kezét előre bilincselték. Ezután, vélhetően erős testalkatát, magas termetét kihasználva ugrott ki az ablakon keresztül, és zuhant le a hetedik emeletről.

Rovatok