Hivatalosan nem, spontán azonban tarthat útlezárásokat a hétvégén az útdíj bevezetése és a kormány tevékenysége ellen tiltakozó Facebook-csoport. A csoport január elején országos útblokádot hirdetett meg, Magyarország úthálózatának teljes megbénítását helyezte kilátásba addig, amíg a kormány le nem mond vagy nem tér jobb belátásra.
Az akció főszervezője Büki Zoltán, az Együtt-PM korábbi Nógrád megyei választókerületi elnöke januárban komoly szervezésbe kezdett. Vállalkozó kedvű embereket toborzott autópálya-csomópontok, városi elkerülő utak és főutak lezárására. Az akcióhoz az adott ötletet Bükinek, hogy december 21-én a Demokratikus Magyarországért Facebook-csopor
A rendőrség most egészen másképp állt dolgokhoz: szabályosan megtiltotta az útlezárásokat. Ezt kérdésünkre az Országos Rendőr-főpkapitányság sajtóirodája is megerősítette:
Az útlezárásokkal kapcsolatban bejelentett demonstrációt a rendőrség megtiltotta. A tiltó határozattal szemben benyújtott felülvizsgálati kérelmet a bíróság minden esetben elutasította.
Büki ezért néhány nappal ezelőtt a Facebookon lemondta az országos útblokádot:
A Bíróság ismételten helyben hagyta a rendőrségi tiltást, szóval HIVATALOSAN NEM LESZ SZERVEZETT ÚTZÁRÁS.
A kiskaput azonban nyitva hagyta a spontán gyülekezésekre:
Lehet önkéntesen véletlenül arra járni, és ha valami történik akkor akár csatlakozni is, de ezt senkinek nem ajánlhatom.
Egy másik posztban viszont már tanácsokat ad, mire érdemes figyelni a spontán akcióknál. Itt ráadásul már a szombati nap, február 28. is szóba kerül:
Amennyiben február 28-a és március 5 között bárhol bárki reagálva valamilyen politikai eseményre véletlenül gyors reagálású útlezárásba kezdene akkor legalább mindenképpen előtte küldjön egy emailt a rendőrségre (...) legalább pár perccel a demonstráció előtt, hogy mentesüljön a szabálysértési bírság alól.
Azt is leírja, milyen szankciókra lehet számítani. A rendőrség ki fog menni a helyszínre és háromszor szólítja fel távozásra a tüntetőket. Büki szerint ezt célszerű megfogadni. Ezután jön viszont egy érdekes megjegyzés:
Nyilvánvaló, hogy egy több száz fős tömeghez nagyon sok rendőr kell. Érdemes megvárni míg sok rendőr lesz. 2-3 rendőr nem ellenfél.
Annak ellenére, hogy az oldalon többször is olvasható a demonstráció lemondása, részletes útmutató olvasható arról, hogyan kell utakat lezárni:
Korábban a Helsinki Bizottság szakértője az Indexnek azt mondta: ha a közlekedés más úton biztosítható, akár az autópályákat is le lehetne zárni. Büki Zoltánt cikkünk megjelenése után tudtuk elérni. Azt mondta: a bíróság egy BM-rendelettel felülírta a gyülekezési törvényt, ezért az elutasítás miatt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak. Pedig korábban egy filmforgatás miatt az M3-as egyik szakaszát is lezárták, és a forgalmat egyszerűen elterelték. Büki szerint:
ennek a kormánynak csak az a tüntetés, ha az ember halkan kiabál a vécében.
Arra a kérdésre, hogy a fentiek alapján mire lehet számítani a hétvégén és a következő napokban, Büki talányosan válaszolt:
Mindenre és semmire, bár én nem tudom megmondani, de nem kizárt, hogy valamikor valami történni fog, hiszen sok az elégedetlen ember.