Index Vakbarát Hírportál

Szolidan figyelmeztette Orbánt az amerikai nagykövet

2015. március 1., vasárnap 11:46

Colleen Bell, februárban érkezett amerikai nagykövet interjút adott az MTI-nek, melyben udvariasan méltatja Magyarország szépségeit, a magyar emberek kedvességét: 

nagyon megindítóak voltak a barátságról szóló üzenetek

Megint hangsúlyozta, posztja elfoglalását megelőzően milyen sokat készült a magyarokból, de azt is hozzátette, most viszont végre van lehetősége személyesen is találkozni a magyarokkal, és első kézből meghallgatni véleményüket. Miniszterektől értelmiségieken át a civil szféra képviselőiig bezárólag sok mindenkivel találkozott – a felsorolásból tapintatosan kihagyja, hogy a legfontosabb magyar közjogi méltósággal csak Schwarzenegger partiján futott össze.

A nagykövet azt mondta, Magyarországnak a NATO és az EU tagjaként, valamint Ukrajnával szomszédos államként

 nyilvánvalóan szerepet kell játszania Ukrajna támogatásában 

Azaz Bell csendesen bár, de nyomatékosította a Kállay-kettőst túltáncoló Orbánnak, hogy ebben a konfliktusban melyik oldalon is kell állnunk. Hasonlóképpen emlékeztetett arra, hogy az Oroszország elleni szankciók is az Egyesült Államok valamint az uniós tagállamok közös döntése révén léptek életbe – ezeket Orbán korábban úgy minősítette:

Lábon lőttük magunkat

Amúgy Bell nagyon szorosnak nevezte a védelmi és a gazdasági kapcsolatokat is, de ez utóbbi témában is üzent a kormánynak: azt elismerte, hogy törvényeket és jogszabályokat időnként meg kell változtatni, hozzá kell igazítani az új körülményekhez, de

az érintett felekkel történő egyeztetés fontos eleme ennek a folyamatnak, ennek hiányában a potenciális befektetők máshova mennek

Colleen Bell másik fontos törekvéseként nevezte meg az olyan „közös értékek” megszilárdítását, mint 

Azaz kis diplomáciai furfangot bevetve pont azokat az alapnormákat nevezte meg „közös érték”-ként, melyek hiányát több amerikai vezető – így Barack Obama is – felrótta a magyar kormánynak.

Rovatok