Index Vakbarát Hírportál

Hiába várta a szülő nő a mentőt, elakadtak a sárban

2015. március 5., csütörtök 15:05

Hajnali 3-kor egy Szeged melletti tanyáról hívták a mentőket, mert egy fiatal nőnél megindult a szülés. Az útra induló mentő azonban elakadt, ráaadásul a segítségére siető 26 tonnás tűzoltóautó is, írja a Délmagyar.

A szegedi vízimentőket ezután értesítették, akik Toyota terepjárójukkal végül sikeresen megtették az utat. Mint mondták, az álló mentőautó fényeit követték a vaksötétben, és mire kiértek a tanyához, már a mentőtiszt is odaért gyalog. Lépésben tették meg a visszautat, a mélyedésekkel és vízzel teli bekötő úton 5-6 km/órás sebességgel haladtak.

A kórházba szállítás után hajnali negyed hatkor született meg a kis Fanni. A kislány anyukája a lapnak azt mondta, hogy kalandos volt a szülés, és abban reménykednek, hogy mire kiengedik a kórházból már megszárad az út.

Az elakadt mentőt egy traktor vontatta ki hajnalban, a tűzoltót egy másik tűzoltó csörlővel húzta ki a sárból.

Rovatok