Index Vakbarát Hírportál

Nem olaj-, hanem moszatfolt terült el a Dunán

2015. március 16., hétfő 18:40

Szerves anyagot, moszatot vagy algát tartalmaz az a nagy kiterjedésű folt, amelyet először vasárnap délelőtt észleltek a Dunán és a Kis-Dunán Kisoroszi térségében, mondta a vízügyi hatóság vizsgálata alapján Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője. A vízügyi hatóság megállapította azt is, hogy nincs teendő a Dunán úszó folttal, az magától szét fog oszlani.

Csámpai vasárnap még azt mondta, hogy olaj vagy valamilyen olajszármazék úszott a vízen ötszáz méteren. Még aznap jelezte azonban, hogy nincs vészhelyzet, halpusztulást sem tapasztaltak, és a fővárosi katasztrófavédelem mobil laborja, illetve a Fővárosi Vízművektől a helyszínre érkező szakemberek az első mintavétel után kizárták az olajfolt lehetőségét.

A vízügy vasárnap négy helyről vett mintát, amit egy speciális laboratóriumban 24 órán át analizáltak. A moszat vagy alga feltehetően a Kisoroszi térségében közlekedő hajók oldaláról, illetve aljáról válhatott le, esetleg a felkavart iszapból származik, írja az MTI.

Rovatok