Index Vakbarát Hírportál

Áder visszaküldte, a Fideszt nem érdekelte

2015. március 17., kedd 11:01

A parlament kedden változatlan formában fogadta el a területi államigazgatást érintő, március elején már megszavazott törvénymódosítást, amelyet Áder János köztársasági elnök előző héten megfontolásra visszaküldött a képviselőknek. A Miniszterelnökség előre jelezte, hogy nem kívánnak változtatni a javaslaton. Az államfőnek most már alá kell írnia, hiába vannak kifogásai.

A parlament 111 igen szavazattal, 62 nem ellenében és egy tartózkodás mellett ugyanolyan formában fogadta el az államigazgatást érintő módosítást, amelyet Áder János múlt héten megvétózott – írta az MTI.

Az államfő az Országgyűlésnek március 10-én küldött átiratában azt a passzust kifogásolta, amely új rendelkezésekkel egészíti ki a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényt.

Az új rendelkezés szerint a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyben eljáró hatóság a döntéseit hirdetményi úton közli. A döntés közlésének napja a hirdetmény kifüggesztését követő ötödik nap. E hirdetmény kifüggesztésével egyidejűleg a hatóság – ha a döntése az ügyfélnek kötelezettséget állapít meg, vagy alapvető jogát korlátozza – egyéb kapcsolattartási forma használatával is tájékoztatja az ismert ügyfelet a döntésről.

Ám a törvény úgy szól, hogy a közlés jogkövetkezményei annak ellenére is a hirdetményi közléshez kapcsolódóan állnak be, ha a hatóság egyéb módon is tájékoztatja az ügyfelet a döntésről. A köztársasági elnök szerint azonban a tisztességes eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jog biztosítása érdekében fontos, hogy a jogkövetkezmények az egyéb közléshez kapcsolódóan álljanak be.

Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség államtitkára ezzel szemben korábban úgy nyilatkozott, hogy az államfő által kifogásolt változtatás beleillik a kiemelt beruházások megvalósításának gyorsításáról szóló jogszabály koncepciójába,

ezért azon nem kívánnak változtatni. 

A területi államigazgatás átalakításáról szóló, L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár által benyújtott javaslatot a képviselők március 3-án 126 igen szavazattal, 69 nem ellenében hagyták jóvá március 3-án. A jogszabály célja az eljárások gyorsítása.

Ádernek ezek után nincs más választása: hiába vannak kifogásai, alá kell írnia a jogszabályt.

Rovatok