Index Vakbarát Hírportál

Leszakadt a plafon a Budai Középiskolában

2015. március 19., csütörtök 15:13 | aznap frissítve

Olvasónk küldött egy videót arról, hogy leszakadt Budán, a Budai Középiskolában a plafon. Azt írja, „az egyik szünetben a második emeleten úgy döntött a plafon, hogy akkor ő most leszakad.  Szerencsére senki se volt alatta”.

Leszakadt a plafon a Budai Középiskolában

Az iskola megerősítette, hogy volt egy kis beázás, és emiatt egy kis vakolat lehullott, de szerintük nem történt nagy ügy, hiszen ez tízezer négyzetméteres területből mindössze nagyjából másfél négyzetméteren omlott le a vakolat.

Mi viszont úgy tudjuk, hogy óriási szerencse történt, mert öt perccel a vakolat lehullása előtt a tanárok ültek ott szemészeti vizsgálatra várva. Ahogy a videón is látszik, az egyik neonlámpa is kiszakadt a falból.

A Budai Középiskola a XII. kerületi Márvány utcában található.

Rovatok