Index Vakbarát Hírportál

900 diákigazolvány-matricát lopott el Ágnes

2015. március 22., vasárnap 17:58

Sz. Ágnes 29 éves tököli lakos ellen sikkasztás és közokirat-hamisítás előkészülete, öt társa ellen pedig közokirat-hamisítás miatt tesz vádemelési javaslatot a rendőrség - közölte a Police.hu.

A nő egy szigetszentmiklósi szakközépiskola alkalmazottjaként a munkatársainak kiszámlázott, 2013 augusztus hónapra szóló telefonszámla összegét átvette tőlük azzal, hogy azt a szolgáltató részére befizeti, de a pénzt saját célra elköltötte, és ezt hamis igazoló csekkekkel próbálta leplezni. A sikkasztással okozott kár meghaladja a 200 ezer forintot.

Ezen kívül Sz. Ágnest azzal gyanúsítják, hogy 2013 szeptemberében a munkahelyéről ellopott 900 darab diákigazolvány érvényesítő matricát azzal a szándékkal, hogy azokat jogtalanul eladja.

A tököli nőt a nyomozók 2013. október 11-én gyanúsítottként hallgatták ki. Megállapították, hogy Sz. Gábor 22 éves délegyházi, A. Szabolcs 23 éves és Cs. Bálint 21 éves szigetszentmiklósi, T. Attila 23 éves szigethalmi és Gy. Sándor 23 éves budapesti lakosok vettek át érvényesítő matricát a gyanúsítottól. A 22 éves férfi lakásán a rendőrök a 208 matricából 202 darabot megtaláltak és lefoglaltak.

Rovatok