Index Vakbarát Hírportál

Beszáll a tapolcai kampányba a Békemenet

2015. március 22., vasárnap 14:46

Március 23-án hétfőn fél ötkor tartják autós-buszos találkozójukat a békemenetesek Sümegen. Erről maga Csizmadia László, a CÖF elnöke beszél kampányvideójukban. A hétfő délutáni szentmise után nagygyűlést tartanak, ahol többek között a CÖF és CÖKA vezetői mondják el a véleményüket az ország dolgairól, de leginkább a tapolcai időközi választásról.

Nem engedhetjük meg magunknak mégegyszer, hogy ugyanúgy járjunk, mint Veszprémben; hogy hallgatunk, nem küzdünk, nem harcolunk

− mondja Csizmadia, aki azt ígéri, hogy harcolni fognak azért a demokráciáért, amit az elmúlt 5 évben sikerült tökéletessé tenni. Veszprém egy a kétharmadból elkóborolt bárány szerinte, amit visszaszereznek majd, de Tapolcát most nem szabad elengedni. (nol.hu)

Rovatok