Ismeretlenek megrongálták a gyöngyösi zsidó temetőt. Tizenöt-húsz sírt, köztük két kriptát dúltak fel, földi maradványokat szórtak szét a hétvégén - közölte Weisz Péter, a gyöngyösi zsidó hitközség elnöke az MTI-vel.
A 45 év után tavaly novemberben újjáalakult gyöngyösi zsidó hitközség elnöke azt mondta: még tart a károk felmérése, az azonban már látszik, hogy példa nélküli vandál pusztítást végeztek a tettesek a sírkertben, aminek a kerítését is megrongálták. Firkálásokat, feliratokat viszont nem találtak.
Legutóbb két éve történt kisebb rongálás a temetőben, ám annak mértéke össze sem hasonlítható a mostani pusztítással.
Tatár László, Gyöngyös alpolgármestere felajánlotta a város segítségét a helyreállításhoz. Segítséget ajánlott fel a katolikus egyház is.
"Érthetetlen ami történt, hiszen Gyöngyös lakossága mindig is befogadó volt. Hasonló tettre még nem volt példa a városban" - mondta a hitközség elnöke.
A Miniszterelnökség közleményt adott ki "Nincs bocsánat a gyűlöletkeltéssel és gyűlöletcselekményekkel szemben" címmel, amiben határozottan elítélik a barbár tettet. Az ún. Faro-i Egyezmény kapcsán a kormány még ebben az évben 1 milliárd forint támogatással programot indít az elhanyagolt temetők felújítása érdekében.