Index Vakbarát Hírportál

Nagyon kikapott a Fidesz Káposztásmegyeren

2015. március 22., vasárnap 19:54 | aznap frissítve

Időközi önkormányzati választást tartottak Káposztásmegyeren, Budapest IV. kerületének 2. választókörzetében, ahol korábban az az MSZP-s Horváth Imre volt a képviselő, aki novemberben fölényesen legyőzte a Fideszt, és bejutott a parlamentbe. Ezután Horváth összeférhetetlenség miatt lemondott a kerületi képviselőségéről, most küzdöttek meg a helyéért. Mint arról korábban írtunk, a választásnak leginkább lélektani tétje volt, az októberi országos önkormányzati választás után a Fidesz nem tudott időközit nyerni, a nagyobbik kormánypárt népszerűsége jelentősen visszaesett. 

Káposztásmegyeren sem fordult meg az elmúlt hónapok trendje: Barrel Zoltán, az MSZP–DK közös jelöltje utcahosszal legyőzte ellenfeleit. Még az is belefért, hogy az Együtt ezúttal külön jelöltet indított a korábbi Összefogás pártjai közül. 

Információink szerint a körzetben 1499-en szavaztak, ebből 845 voksot húzott be az MSZP–DK. A fideszes jelölt 363-at, a jobbikos 133-at kapott. 

Az, hogy MSZP–DK-s győzött, nem meglepő, ugyanis egy MSZP-s mandátumért zajlott a küzdelem, de ekkora különbségre valószínűleg senki sem számított. 

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke szerint a Fidesz-kétharmad lebontása éppen ebben a körzetben, Horváth Imre győzelmével kezdődött. Akkor Veszprémnek üzentek. A mostani győzelem a tapolcai időközi választásnak üzen, Kunhalmi szerint ott is legyőzhető a Fidesz. 

A DK szerint „a mai nappal ismét bebizonyosodott az is, hogy a demokratikus ellenzéki pártok az együttműködéssel tehetik a legtöbbet az Orbán-kormány leváltásáért". Az Együtt gratulált az MSZP–DK-nak a győzelemhez. „Valamivel magasabb részvétellel számoltunk, kerületi szervezetünkkel meg kívántuk mutatni, hogy egy hagyományosan baloldali önkormányzati választókerületben is rendelkezünk önállóan mozgósítható támogatókkal” – írta Szigetvári Viktor, az Együtt társelnöke. Pártja egyébként 50 szavazatot kapott. A többi párt egyelőre nem reagált, de amint megteszik, frissítjük a cikkünket. 

Rovatok