Index Vakbarát Hírportál

Négyes gázolás a Deák téren

2015. március 26., csütörtök 17:43 | kilenc éve frissítve

Felhajtott a járdára, majd négy embert elgázolt egy autós csütörtökön öt órakor a Deák téren. Munkatársunk a helyszínen úgy értesült, hogy egy Volvo érkezett a Duna felől a József Attila utcán, nagy sebességgel ugratott a járdára, majd több embert elütött.

Az autó közel kétszáz métert száguldott a járdán, oszlopokat, sőt, egy egész villanyoszlopot is kidöntött, míg végül egy nagyobb villanyoszlop állította meg.

A Cink úgy tudja, az autó a Lánchíd felé tartott, amikor szabálytalanul, U-kanyarral vissza akart fordulni. Ekkor ugratott fel a túloldali járdára.

Munkatársunknak a helyszínen azt mondták, hogy a kék Volvo először két, a zebránál várakozó lányt ütött el. Olyan sebességgel érkezett, hogy a lányok messzire repültek az ütközéstől. Az autós hosszasan száguldott tovább a járdán, és még két embert elütött. 

A balesetben öt fiatal nő sérült meg, egyikük súlyosan. írta az MTI. A gázoló egy 23 éves budapesti nő volt, aki szintén megsérült.

Pletykák a térről

A téren állók munkatársunknak számos, nehezen ellenőrizhető részletet is meséltek. Egyesek szerint a sofőr egy "szénné drogozott, ázsiai lány volt", aki jogosítvány nélkül vezette a kocsit. Az autó nem is az övé volt, a téren kellett volna visszaadnia a tulajdonosának. A fenti információkat fenntartással adjuk közre, hiszen a sokkos állapotban lévő sofőr kívülről akár bedrogozottnak is tűnhet. Az sem világos, honnan tudhatták a járókelők, hogy a Volvo nem az övé.

Egy olvasó viszont azt írta: "Ott voltam tíz méterre, nagyon ronda volt a baleset. Az autót egy magyar lány vezette, aki sokkos állapotban esett ki a kocsiból, nem menekült sehova. Mi ültettük le, azt se tudta hol van, mi történt. Maximum akkor menekülhetett volna, amikor a mentős hölgy odavitette az áldozatok mellé, mert csak ott tudta ellátni. Szerintem betépve se volt. Az áldozatok voltak ázsiaiak, kettő nagyon vérzett."

 A balesetet a Hír 24 szerint az okozhatta, hogy az autó vezetője a váratlan helyzettől megrémülve fék helyett a gázra taposott.

Az egyik, befelé vezető sávot lezárták, így negyed hétkor egy sávban haladhatnak csak az autók, a környéken lassú a forgalom.

Frissítés: A Blikknek nyilatkozott a Volvo tulajdonosa, aki elmondta, hogy csak pár perccel korábban hagyták magára a nőt a kocsiban, amíg felszaladtak egy ismerősükhöz. A 22 éves nőnek a lap információi szerint sem volt jogosítványa.

Rovatok