Index Vakbarát Hírportál

Az MSZP meghívta, majd elhajtotta a Jobbikot

2015. március 26., csütörtök 11:32

Tóbiás József MSZP-elnök szerda este a Quaestor-ügy miatt egyeztetésre hívott minden ellenzéki pártot. Vona Gábor Jobbik-elnök is elfogadta a meghívást. Majd az MSZP közölte, hogy mégsem látják szívesen a Jobbikot a tárgyaláson.

A héten ismét kiderült, hogy nincs olyan politikai helyzet, amelyet az MSZP ne tudna elbénázni. Miután szerdán Orbán Viktor is beszállt a Quaestor-ügybe, elismerte, hogy ő rendelte el a minisztériumok számára a brókercégeknél tartott pénzek kivételét, az ellenzéki pártok nagyon felháborodtak.

Az MSZP, a Jobbik, az LMP, a DK, az Együtt és a PM is külön-külön jelezte, hogy külön-külön feljelentést tesznek az ügyben, az MSZP Orbán lemondását követelte, az Együtt vizsgálóbizottságot is sürgetett. Ésszerűnek tűnt tehát, hogy az ellenzék egyesítse erejét ebben a nagy horderejű ügyben, és legalább maguk között megtárgyalják, milyen eszközökkel segíthetik a tisztánlátást.

Tóbiás József szerda este ki is adta közleményét a soha nem látott ellenzéki összefogásról. "Válságban a kormány, az ellenzéken a sor" című közleményében az MSZP elnöke azt írta:

A legitimitását vesztett Orbán-kormány körül kialakult helyzetben az ellenzék erőinek közös és összehangolt fellépésére van szükség. Az MSZP ezért egyeztetésre hívja az ellenzéki pártokat. 

Tóbiás időpontot és helyszínt is megjelölt: eszerint ma, csütörtökön 13 órakor a  Képviselői Irodaházban tartják a tárgyalást.

A közleményben ellenzéki pártok szerepelnek, nem baloldali pártok, nem demokratikus pártok, egyszerűen ellenzéki pártok. Ebbe természetesen a Jobbik is beletartozik.

A Jobbik azt mondta: oké

Vona Gábor Jobbik-elnök kapott is az alkalmon, és pár óra múlva az MTI-n keresztül közölte, hogy az ügy súlyára való tekintettel elfogadja a meghívást.

A Jobbik az ellenzék vezető erejeként természetesen részt vesz a Tóbiás József által kezdeményezett egyeztetésen

- írta Vona, aki rutinos politikusként azért odaszúrt egyet a szocialistáknak.

Szerinte ugyanis arról is beszélni kell, hogy "milyen szerepe volt a brókerbotrányban a szocialista kormányoknak, milyen üzleti kapcsolatok álltak és állnak fenn a bukott baloldal vezetői és a brókerházak korrupt vezetői között". Vona még a résztvevők körét is bővítette volna, jelezte, hogy  a "szembesítésre" a Fidesz-frakció képviselőjét is várják.

És akkor jött az MSZP-s fordulat

Csütörtök reggel eljutott az Indexhez egy olyan MSZP-s vélemény, hogy hiba volt a Jobbikot is meghívni egy ilyen egyeztetésre. Így nem is csoda, hogy csütörtök délelőtt az MSZP próbálta menteni a menthetőt. A párt kiadott egy közleményt, amelyben szerdán általa meghívott Jobbikot elutasítja.

A Jobbik nem ellenzéki párt, ezért nincs helye a mai egyeztetésen

– írta az MSZP. A párt azzal indokolja a Jobbik elhajtását, hogy "a külföldről pénzelt Jobbik nem nemzeti, nem demokratikus és nem ellenzéki. Egy olyan pártnak, amely Orbán Viktor és a Fidesz hatalomban tartásában érdekelt, nincs helye a demokratikus ellenzéki pártok mai egyeztetésén". Nem mintha ezt szerdán is ne tudhatta volna a párt.

A helyzet tehát úgy áll, hogy csütörtökön délután nem jön össze a nagy ellenzéki összeborulás, az MSZP az LMP-vel és az összefogás-pártokkal tárgyal majd.

Rovatok