Index Vakbarát Hírportál

Egymást jelentgetik fel a pártok Tapolcán

2015. március 30., hétfő 19:34

A Fidesz és az MSZP is feljelentést tesz a Tapolcán és környékén terjesztett lejárató kiadványok ügyében. 

A Fidesz közleménye szerint a párt fontosnak tartja a választókerület jövőjéről szóló vitákat,

de az ellenzéki pártok által korábban is alkalmazott rágalom- és hazugságkampányt elutasítja. Sajnálatosnak tartjuk, hogy az ellenzéki erők nem hagyták maguk mögött Ron Werber és a hamisított videók korszakát.

Mint ismert, a Fidesz-KDNP jelöltje Fenyvesi Zoltán, akinek a kormánypárt igencsak megtolta a kampányát múlt héten, amikor 2,3 milliárd forintos fejlesztést ígértek be a városnak.

Az MTI beszámolója szerint az MSZP elnökhelyettese, Gőgös Zoltán szintén arról beszélt ajkai sajtótájékoztatóján, hogy feljelentést tesznek a baloldali ellenzék támogatásával induló Pad Ferenc képviselőjelölt elleni lejárató kiadvány miatt.

A Fidesz érzi a vesztét, ezért kezdett lejárató kampányba, és jelentette meg ezt a hazugságokkal teli kiadványt

- mondta Gőgös.

Tapolcán és környékén április 12-én tartanak időközi országgyűlési választást, miután januárban elhunyt a választókerület fideszes képviselője, Lasztovicza Jenő.

Ahogy azt már korábban megírtuk, a veszprémi 3-as választókörzetben  a Fidesz a legnépszerűbb párt (39 százalék), a Jobbik a második (37 százalék), és harmadik az MSZP (16). A jelöltek támogatottsága viszont teljesen elválik a pártpreferenciáktól: Ajka MSZP-s, Tapolca jobbikos, Sümeg fideszes.

Rovatok