Index Vakbarát Hírportál

Várnai László maradhat képviselő, máshogy büntették

2015. április 1., szerda 15:33

Újra szavazott a zuglói képviselő-testület Várnai László méltatlanságáról, és a többség ezúttal úgy döntött maradhat a posztján a Civil Zugló egyesület képviselője, értesült az Index. Várnai azonban nem örülhet, a tanácsnoki posztjáról visszahívták. Várnai szerint bosszúról van szó, Karácsony Gergely polgármester szerint Zugló nem lehet következmények nélküli kerület.

Míg két héttel ezelőtt a titkos szavazáson 12-10 arányban szavazta meg a zuglói testület, hogy az egykori adótartozása miatt Várnai László méltatlan a képviselői posztra, mostanra nagyot fordult a világ. A mostani nyílt szavazáson 1 igen, 1 nem és 18 tartózkodó szavazat született.

Várnai szavazott nemmel a saját méltatlanságára, míg az LMP-s képviselő igennel. A méltatlansági eljárást indító Fidesz, az ehhez valószínűleg asszisztáló MSZP, a Jobbik és a PM képviselői tartózkodtak. Ez azt jelenti, hogy Várnai folytathatja a munkáját. De nem örülhet.

A testület Várnai vagyonnyilatkozatával is foglalkozott. Karácsony Gergely PM-es polgármester ugyanis eljárást indított amiatt, hogy az azóta törlesztett adótartozás nem szerepelt a képviselő vagyonnyilatkozataiban. Azóta ugyan Várnai korrigálta a dolgot, de a testület mégis megbüntette.

Várnait visszahívták a környezetvédelmi tanácsnoki posztjáról.

Várnai azt mondta az Indexnek, hogy egyértelműen bosszúnak tartja ezt a döntést, mivel szerinte a többi párt szemét szúrja a munkája. Most például a kerület közbeszerzéseivel foglalkozik a blogján

Ha nem hallgatsz, ellehetetlenítünk

– Várnai szerint ez a mostani döntés üzenete, mivel a visszahívása azt jelenti, hogy nettó 200 ezerről nagyjából nettó 80 ezer forintra csökkent a a havi tiszteletdíja. Miközben a többi kerületi képviselőnek rekordmagas a fizetése

Zugló nem lehet következmények nélküli kerület

Karácsony Gergely PM-es polgármester azt mondta az Indexnek, hogy örül annak, hogy a testület a vétója után megváltoztatta a döntését, és nem fosztotta meg a mandátumától Várnait. Szerinte ez "súlyos lépés lett volna egy demokráciában".

Karácsony azért tartózkodott a szavazáson, mert szerinte a "rossz törvény alapján nem lehet megállapítani egyértelműen a méltatlanságot, így kívánta jelezni. Szerinte viszont egyértelműen kiderült, hogy Várnai hibásan töltötte ki korábban a vagyonnyilatkozatát, amiért viselnie kell a következményeket.

Nem szeretném, ha az a kép alakulna ki, hogy Zuglóban a képviselők tehetnek a kötelezettségeikre

– mondta Karácsony, aki szerint a testület a törvény alapján szankcionálta a hibát, ezért hívták vissza a tanácsnoki posztról Várnait.

Rovatok