Index Vakbarát Hírportál

Miskolc nem kért abból, hogy ételt osszanak a gyerekeknek

2015. április 4., szombat 10:23

Ételt szeretett volna osztani a rászorulóknak Miskolcon a Gyermekétkeztetési Alapítvány. Ezért megkeresték a miskolci önkormányzatot, hogy az akció keretében jelenleg egy alkalommal tudnak meleg ebédet osztani az éhező gyerekeknek. A miskolci fideszes polgármester, Kriza Ákos azonban visszautasította a kezdeményezért - írta a Népszava.

A lap le is közli a polgármester levelét, amely szerint Kriza Ákos nem tartja szerencsésnek, hogy a tervezett élelmiszerosztás helyszínéül esetleg ezt a várost válasszák, mert nem akarja, hogy egy ilyen akció miatt figyeljenek oda rájuk. A város inkább

a fejlődésével és gazdasági sikereivel szeretne a közfigyelem középpontjába kerülni.

A polgármester az alapítványnak kifejtette azt is, hogy az előző négy évben mit tettek az éhezés ellen. A rászoruló óvodások térítésmentesen kapnak naponta háromszor enni, szüleiknek kétszer adnak óvodáztatási támogatást például.

A város vezetője ezért kérte, hogy a jótékonysági akció helyszínéül "más, elmaradottabb, saját helyzetén javítani és a figyelem középpontjába másként bekerülni nem képes" települést válasszanak. A levél tartalmát a lapnak a miskolci városháza szóvivője is megerősítette.

Rovatok