Index Vakbarát Hírportál

Megint a Quaestor miatt magyarázkodhat a kormány

2015. április 7., kedd 06:32

Húsvét után ezúttal kedden ül össze a parlament. Az Országgyűlés mai ülésén a képviselők ismét a kormánynak tehetnek fel kérdéseket, amelyek közül több is a brókerbotrányt érinti.

A parlament ülése 11 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a márciustól bevezetett új parlamenti munkarend szerint kizárólag két napirendi pont következik: kérdések és azonnali kérdések hangzanak el. A leggyakrabban ismételt szó feltehetően a Quaestor lesz, az ellenzék ismét ezzel szeretné megizzasztani a kormányt. Az MSZP-s képviselők kizárólag a brókerbotrányról kérdezik a kormánytagokat.

A szocialisták mind Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek teszik fel a kérdéseket, egy kérdést pedig azért Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is kap ("Jelentés vagy életösztön? ").

Az LMP és a Jobbik nem támogatja meg a szocialista kommunikációs offenzívát. A jobbikos Egyed Zsolt arra vár választ Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy a kormány miért engedi a bűnözői életvitel "szélsőséges gyakorlatát", Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke pedig a szociális szféra béremelésének módjára és időpontjára kérdez rá. Az LMP-ből csak Ikotity István tesz majd fel kérdéseket, aki Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez fordulva a kórház-átalakításról, valamint a nemek egyenlőségével kapcsolatos kormányzati kötelezettségekről kér tájékoztatást.

És hogy a kormánypárti képviselőket ezzel szemben mi érdekli? a fideszes Tiba István a földművelésügyi miniszter tájékoztatását kéri a balmazújvárosi veszélyeshulladék-tároló felszámolásának időpontjáról, míg a szintén kormánypárti Manninger Jenő Sopron fejlesztési lehetőségeiről kérdezi Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert.   

Rovatok