Index Vakbarát Hírportál

Tarsoly telefonált Szijjártónak, de a miniszternek nem volt ideje találkozni

2015. április 7., kedd 20:13

Benne voltam az ország tíz leginkább meglepett embere között, amikor kiderült, hogy tönkrement a Quaestor – állította Szijjártó Péter külügyminiszter egy keddi háttérbeszélgetésen.

A miniszter szerint a brókercég mások által is komolynak tartott vállalkozás volt, nem csupán a kormány működött együtt vele.

A miniszter azt hangoztatta, hogy győri gyökerei révén régóta ismerte Tarsoly Csabát, a Quaestor előzetesben lévő vezetőjét, de családilag sosem jártak össze, sem neki, sem családjának nem voltak vele személyes üzleti kapcsolatai. Mint mondta, az utóbbi időben évente maximum 3-4 alkalommal találkoztak, többnyire futballmeccseken.

Szijjártó kijelentette, hogy a Quaestor bedőlése előtt sem találkozott Tarsollyal, és leveleket sem kapott tőle. Szerinte a sajtó valótlanul állította, hogy az üzletember neki küldte el azt a levelet, amiben Orbán Viktor miniszterelnöktől kérte, állami támogatással segítsen a csődközelbe jutott cégen.

A miniszter szerint március 6. és 9. között valamikor - pontos dátumot nem tudott - Tarsoly Csaba telefonon felhívta, hogy időpontot kérjen tőle, de mivel neki „jönnie-mennie” kellett, ezért nem tudott találkozni vele.

Szijjártó azt mondta, ez a beszélgetés már azt követően zajlott, hogy Orbán Viktor elrendelte az állami pénzek kivonását a brókercégekből, de ő erről nem adott információt az üzletembernek. Mint mondta, nem tudja kizárni azonban, hogy Tarsoly más forrásból megtudhatta a döntést. Az Index kérdésére Szijjártó kijelentette: csak nagyon röviden, 2-3 percig beszélt Tarsollyal, és az időpontkérés mellett talán fociról beszélgettek.

Szijjártó adott diplomata útlevelet Tarsolynak, mert mondta, akkoriban volt éppen csúcson a minisztérium és a Quaestor moszkvai kereskedőház-alapítási együttműködése. A miniszter azt mondta, hogy a Quaestort szakértők választották ki arra, hogy Moszkvában vízumközpontot hozzon létre. Arra a kérdésre, hogy a kiszervezést milyen előkészítő tanulmány előzte meg, Szijjártó nem tudott válaszolni.

Szijjártó hozta szóba, hogy a Quaestor a 2000-es évek eleje óta tervezési fázisban rekedt óriás ingatlanprojektjében is megpróbált együttműködni a Külügyminisztériummal. A soroksári Duna-ágnál lévő területre Tarsoly legutóbb már közcélú beruházásokat - az Index információi szerint konferenciaközpontot - tervezett, "de idáig már nem jutott el a történet". Szijjártó mindenesetre elmondta, nem sokkal a március 9-i bedőlés előtt Magyar Levente külgazdasági államtitkár még arab befektetőket vitt a céghez.

Rovatok