Index Vakbarát Hírportál

Rengetegen álltak sorba ételért Miskolcon

2015. április 7., kedd 18:16

Ahogy arról szombaton beszámoltunk, ételt szeretett volna osztani a rászorulóknak Miskolcon a Gyermekétkeztetési Alapítvány. Ezért megkeresték a miskolci önkormányzatot, a miskolci fideszes polgármester, Kriza Ákos azonban visszautasította a kezdeményezést. A polgármester úgy fogalmazott, hogy a város

a fejlődésével és gazdasági sikereivel szeretne a közfigyelem középpontjába kerülni.

Már ezzel a válaszával is sikerült a közfigyelem középpontjába kerülnie, de itt nem volt megállás. Vasárnap levelet kaptunk a Miskolcnak Hangja Van csoport egyik tagjától, amiben azt írta, „az intézkedés lelketlensége, embertelensége annyira felháborított pár jóérzésű miskolci állampolgárt, hogy már csakazértis, hogy elutasítsa a hivatal társadalmi szolidaritást romboló intézkedését, ételosztást szervez".

Az ételosztás ma meg is történt, és az MTI fotói alapján rengetegen vettek részt rajta. Egy Facebook-bejegyzés szerint az ételosztást a csoport szervezte, ám annak kiosztásában részt vett a Gyermekétkeztetési Alapítvány is. Király Gábor a Gyermekétkeztetési Alapítvány elnöke az Indexnek elmondta, a miskolci civilek akciójáról tegnap értesültek, amikor felkérték őket, hogy segítsenek. Az alapítvány körülbelül egymillió forintnyi élelmiszerrel ment le Miskolcra, ami körülbelül 500 csomagot jelent, ehhez gyűjtöttek a miskolciak körülbelül 200 csomagnyit.

Az ételosztáson körülbelül 800 ember vett részt, kisebb tumultus alakult ki, de végül probléma nélkül kiosztották a csomagokat, mondta az alapítvány elnöke.

Időközben Kriza Ákos a boon.hu-n jelentetett meg egy közleményt, amelyben azt írja, ő csak arra kérte a Gyermekétkeztetési Alapítványt, hogy ha lehet, ne Miskolcon szervezze meg az akcióját. „De nem az ételosztást kifogásoltam, hiszen én magam is sok hasonló akcióban vettem részt az elmúlt években, és Miskolc mindig nyitott volt az ilyen kezdeményezésekre" − írta, és hozzátette, hogy szerinte a kezdeményezés inkább tűnt politikai akciónak, mint valódi segítségnyújtásnak.

A polgármesternek az sem tetszett, hogy az egész szervezését a hivataltól kérték. A közleményben felsorolja, a településen hány rászoruló gyermek részesül napi három ingyenes étkezésben. Kriza szerint a miskolci gyermekétkeztetés kérdése nem egyetlen rendezvényen múlik.

De a legszebb szempont kétségkívül a következő:

Ahol a gyerek éhezik, ott a szülő is. A gyerekeket a szülők hozzák el egy ilyen eseményre. Milyen jótékonysági megmozdulás az, ahol a gyerek eszik, a szülő meg nézi?

Rovatok