Index Vakbarát Hírportál

11 milliárdos osztalékot fizetett a Közgép a tulajdonosainak

2015. április 9., csütörtök 18:50

A főtulajdonos és a miniszterelnök között kitört háborúskodás ellenére príma évet zárt a Közgép. A cég 11 milliárdos osztalékot fizetett ki Simicska Lajosnak és többi tulajdonosnak.

Az Index információi szerint február 18-án tartott közgyűlést a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., ahol az igazgatóság tájékoztatta a részvényeseket a 2014-es év üzleti eredményeiről.

A közgyűlésen Szigeti Ferenc igazgatósági tag mutatta be az előző évi jelentést, és ő adott tájékoztatót a részvénytársaság vagyoni helyzetéről is.

A Szigeti által prezentált jelentésből az derült ki, hogy a Közgép tavalyi árbevétele 112,9 milliárd forint volt. A cég ezzel jelentősen javított a 2013-as eredményén, akkor ugyanis csak szűk 72 milliárdos volt a forgalma.

A részvényesek egyhangúlag 12:0 arányban elfogadták a beszámolót, és döntöttek arról is, hogy mi legyen az adózott eredmény sorsa. Eszerint a 14,1 milliárdos adózás előtti eredményből 11 milliárd forintot kell kifizetni osztalékként a tulajdonosoknak. Meghatározták azt is, hogy a 71 milliárd legyen a mérlegfőösszeg, és 2 milliárd a mérleg szerinti eredmény.

Úgy tudjuk, hogy a cég hatalmas összegű osztalékot időközben ki is fizette a tulajdonosoknak, köztük természetesen Simicska Lajosnak.

Rovatok