Index Vakbarát Hírportál

Lezuhant egy kisrepülő Fejér megyében

2015. április 9., csütörtök 13:36 | aznap frissítve

Két ember utazott azon az ultrakönnyű motoros repülőgépen, ami csütörtök kora délután lezuhant Fejér megyében, az úrhidai repülőtéren, az egyikük életét vesztette, a másikuk életveszélyes állapotban van - írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Oktatórepülés folyt

Az egyik utast nem tudták újraéleszteni, míg a másik utason a kórházba szállítás előtt, a helyszínen életmentő beavatkozást végeztek, de állapota így is életveszélyes – közölte az Országos Mentőszolgálat.

A baleset áldozatát, egy hatvan év körüli férfit élettelen állapotban találták, szakszerű újraélesztése nem hozott eredményt.

Társa, egy 55 év körüli férfi eszméletlen volt a mentők kiérkezésekor. Életmentő beavatkozást végeztek rajta: lélegeztető gépre tették, mellkasi drént helyzetek be és infúzióra kötötték. Ezt követően az egyik mentőhelikopter a székesfehérvári kórházba vitte.

A szóvivő elmondta, hogy a férfi többszörösen súlyos, életveszélyes állapotba került, mivel koponya- és csonttörései, mellkasi sérülései, illetve belső vérzése van.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) szerint az első információk arra utalnak, hogy oktatórepülést hajthattak végre a géppel.

Az esetnek volt egy szemtanúja is, őt később részletesebben is kikérdezik - tudta meg az MTI.

A gépen volt mentőernyő, használták, és működött is, de a kis magasság miatt nem tudta megakadályozni a tragédiát.

Cseh gép volt

A kétüléses TL-2000 Sting S4-es gépeket Csehországban tervezték, 1997-ben kezdték gyártani, azóta több mint 150-et adtak el belőle. A kompozit anyagokból készült egymotoros gép csaknem 7 méter hosszú, 2,1 méter magas, szárnyfesztávolsága 9,2 méter, súlya 450 kilogramm. A soros, négyhengeres Rotax motor 255 kilométer/órás (138 csomós) sebességre gyorsítja a gépet, utazósebessége 220 kilométer/óra, hatótávolsága ezer kilométer.

Egy ismert fogorvost oktattak

A Teol.hu információi szerint egy ismert szekszárdi fogorvos, Nouran Ghadri az az utas, aki még mindig életveszélyben van, az áldozat pedig az oktató. 

Rovatok