Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Álmodjunk nagyobbat, csináljuk meg rendesen

2015. április 13., hétfő 21:22

Orbán Viktor interjút adott az egri tévének, melyben többek 6 milliárd forintba kerülő nemzetközi úszó- és vízilabdaközpontot ígért a városnak, mivel

egy olyan városban, ahol rengeteg gyermek sportol, nincs értelme csupán egy-két medencét építeni, álmodjunk nagyobbat, csináljuk meg rendesen.

A miniszterelnök, aki a modern városok program meghirdetése kapcsán járt a városban, és tárgyalt a fideszes Habis László polgármesterrel és a szintén fideszes Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselővel, a tévének elmondta, hogy korábban Budapesten döntötték el szakértők, hogy kinek, mire van szüksége, de ezen változtatni kell.

A kormányban van egy kis vidékies beütés,

ezért fontosnak tartják, hogy ott dőljenek el a dolgok, ahol az emberek élnek, idéz az MTI az Eger Televíziónak adott interjúból.

Mint mondta, támogatja a polgármester által ismertetett fejlesztési tervet, hogy 2018-ig megépüljön az Egert az M3-assal összekötő gyorsforgalmi út, amely 30 milliárd forintos beruházás. Egy ilyen tervnek rengeteg bürokratikus akadálya van, ezért a kabinet nemrég elfogadott egy gyorsító csomagot, amelynek köszönhetően 2018-ra megépül a négysávos út.

A kormány a gyorsforgalmi út és az egri vár fejlesztése mellett abban is támogatja a várost, hogy ipari övezetének területét - állami tulajdonú földterület átadásával - húsz hektárra bővítse, és ipari parkká minősítse.

Rovatok