Fejezzék be a nácizást és a nyilasozást, mert az nem vezet sehová, és nem igaz – a tapolcai időközi választás után egy nappal ezt kérte a Fidesztől és az MSZP-től Vona Gábor. A Jobbik elnöke szerint lehet vadhajtásokat előráncigálni a múltból, de ezeket a vadhajtásokat bízzák rá, mindenki a saját maga háza táján söprögessen. Párttársaitól pedig azt kérte, kellő alázattal folytassák a néppárti politikát, ami egyre több ember számára válik szimpatikussá, kormányváltó alternatívává.
A Jobbikot a szélsőséges radikalizmus, a Magyar Gárda, a cigányellenesség, a burkolt és kevésbé burkolt antiszemitizmus tette láthatóvá a jobboldalon, a pártvezetés által meghülyített és a Jobbiknak úttörő szorgalommal dolgozó, majd cserbenhagyott gárdista aktivisták juttatták be a parlamentbe. Ez az a múlt, amitől Vona Gábor már legalább másfél éve próbál megszabadulni, több-kevesebb sikerrel. A tapolcai választás mindenesetre megerősítette a pártelnököt abban, hogy a néppártosodási irány az egyetlen esélye a Jobbiknak arra, hogy 2018-ban kormányváltó erő legyen.
A 2010-ben még a jobboldal szélén elhelyezkedő Jobbik már másfél éve tudatosan megy a politikai centrum felé. Ahogy azt Vona Gábor a tapolcai választás után a Mandinernek nyilatkozta: „Mi megyünk tovább a 2013 őszén megkezdett néppárti úton, amelynek lényege, hogy értékeink megőrzése mellett higgadt, szakmai, ha úgy tetszik, polgári hangnemben politizálunk,
amely a legszélesebb társadalmi rétegek megszólítására is alkalmas.
A Jobbik már a tavalyi parlamenti választásnak is ezzel a stratégiával futott neki, de a „cukiságkampány” nem minden radikális szimpátiáját vívta ki. A 2014-es parlamenti választáson úgy tűnt, ezzel a stratégiával a Jobbik semmire nem megy, mert a Fidesztől nem tud elszívni szavazókat. De még mielőtt a pártvezetés elbizonytalanodott volna, a harmadik Orbán-kormány intézkedései és botrányai megsegítették őket.
A Jobbik a pártpreferenciával rendelkezők és bizonytalanok táborából is szív el szavazókat. A pártválasztók körében továbbra is elsősorban a Jobbik és a Fidesz között van átjárás, nem pedig, ahogy a jobboldalon szeretik hangoztatni, az MSZP és a Jobbik között.
Jól látható, hogy most már a Fideszből kiábrándult, szegényebb szavazók a Jobbik felé közelednek.
A Jobbik a 30 év alatti fiatalok, a szakmunkások és a munkanélküliek körében is népszerűbb, mint a Fidesz. De már a kistelepüléseken is kezdni beérni a Jobbik a Fideszt" – magyarázta az Indexnek Krekó Péter, a Political Capital igazgatója. Mint mondta, a fővárosban és a nagyvárosokban a Jobbik gyenge, a kisebb településeken erős. A munkanélküliek körében, az ellenzéki pártok közül a Jobbik felül-, az MSZP alulteljesít.
Krekó szerint a felmérések – például a Szonda Ipsos februári kutatása – arról árulkodnak, hogy a bizonytalan szavazók közül azokat tudja elszívni a Jobbik, akik elégedetlenek a kormánnyal, és emiatt a legpotensebbnek tűnő ellenzéki politikai erőhöz csapódnak. A februári kutatás szerint
A legpotensebb erő a választók szerint inkább a Jobbik, pedig ebben a közegben a baloldalnak is esélye lenne választókat megszólítani.
Krekó Péter szerint a mostani lendület segíthet a Jobbiknak hogy a maradék 500 ezer politikailag aktívabb kormánykritikus szavazóból továbbiakat szólítson meg, és a Fidesz szavazói közül is továbbiakat csábítson át. Sőt, ők képesek a leginkább arra is, hogy korábban inaktív szavazókat (fiatalokat, deprivált csoportokat) csatornázzanak be a politikába. És bár sokat hallottunk már eddig is arról, hogy a felpuhulás majd elriasztja a radikális híveket, ennek a 2014-es választáson sem láttuk nyomát, a radikálisabb Magyar Hajnal pedig semmi támogatást nem tudott felszívni. Lesz „morgás”, de várhatóan a Jobbik törzsszavazói is kitartanak a párt mellett, és megmaradnak a „kikacsintások” is feléjük.
A mostani választás pedig megmutatta: a Jobbik nem csak Északkelet-Magyarországon erős. Sem regionális, sem szociológiai, sem politikai korlátjait nem látni a Jobbik növekedésének. A Jobbik valódi néppárttá vált, és ezen az úton terjeszkedhet tovább.
Azzal valószínűleg Vona Gábor is tisztában van, hogy a Jobbiknak még nincs meg az a szellemi-intellektuális hátországa, amellyel kormányképes erő tudna lenni. Sokat elárul például a tapolcai jelöltről, hogy ápolóként és vezető asszisztensként dolgozott a tapolcai kórházban, de simán el tudná képzelni magát a kormányzatban, egészségügyi területen, ha Vona Gábor erre felkérné.
1995–96-ban sem izgatta az embereket, hogy a Torgyán József vezette kisgazdák tudnának-e kormányozni, de rá egy-két évre már igen
– húzott párhuzamot Lakner Zoltán politológus azzal kapcsolatban, hogy a kormányzóképesség vagy annak hiánya befolyásolhatja-e most a párt népszerűségét. Lakner szerint ráadásul azért sem kérdés most, hogy kormányképes-e a Jobbik, mert láthatóan semelyik politikai erő nem tűnik annak.
Ugyanakkor a Jobbik a következő két-három évben még akár fel is építheti a szellemi hátországát. Egyszerűen azért, mert – ahogy Krekó Péter fogalmazott –
a Jobbiknak most gravitációs ereje van
Ami konkrétan azt jelenti, hogy a kormánypárt irányából a Jobbik felé mozognak el a választók. És nemcsak a választók, hanem önkormányzati képviselők (például Tiszavasváriban, Ózdon). Kicsit hasonló a helyzet, mint ami 2006 után a baloldalon történt: akkor az MSZP–SZDSZ-kormány de facto megbukott, a támogatók a Fideszhez kezdtek el húzni, mert a Fidesznek volt gravitációs ereje. De lehet még egy párhuzamosságot találni.
Krekó Péter szerint Vona – akinek egyik első politikai szocializációs élménye Orbán Viktor köréhez kapcsolódik – most hasonló stratégiát követ, mint a kilencvenes évek elején-közepén Orbán Viktor. Akkor Orbán a széteső MDF romjain akart, majd épített ki egy nemzeti tábort. A néppártosodó Jobbik erre a táborra vetett szemet, és ha a Fidesz nem lesz képes megállni a lejtőn, amibe saját magát lavírozta, akkor Vona álma akár teljesülhet is.
Az biztos, hogy a tapolcai választás és a Jobbik erősödéséről szóló felmérések megerősítik Vona Gábor pozícióját a párton belül, de kérdés, hogy a pártelnöknek elég lesz-e elhatárolódnia a rasszista, antiszemita és szélsőséges párttársaktól, vagy a biztos siker érdekében teljesen le kell-e cserélnie a pártot. Mert kommunikálhat bármit arról, hogy a Jobbik nem rasszista párt, ha Novák Előd alelnök ország-világ előtt cigányozik, vagy papolhat arról, hogy nem antiszemiták, miközben Gyöngyösi Márton listázná a zsidókat, Kulcsár Gergely pedig horogkeresztes emaileket küld, és a Dunába lövetett zsidókkal viccelődik. Ezek a szélsőséges figurák pedig továbbra is a pártban vannak, Gyöngyösi például a Jobbik külpolitikájának egyik meghatározó embere, és Novák Előd befolyása sem kérdőjelezhető meg.
És pontosan ezen bukhat el Vona Gábor terve. Ha kormányra is kerülnének, a jelenlegi garnitúrájával a Jobbik csak ideig-óráig húzná, majd összeomlana. És ennek végtelenül egyszerű oka van: nem fogadnák el őket Nyugaton.
Ellenzékből még megengedheti magának a Jobbik azt, hogy a török modell iránt lelkesedjen, és akár Szíriáról, akár Donyeckről van szó, szolgalelkűen felolvassa a Kreml sajtóközleményeit, de kormányra készülve ezeket a haverokat fajsúlyosabb partnerekkel kell felváltania: az Európai Unióval és az Amerikai Egyesült Államokkal.
Kezdjük az EU-val, amelynek egyszerűen nincs alternatívája. A Jobbik által ünnepelt szélsőbaloldali Sziriza kormányzása megmutatta: egy dolog antikapitalista és unióellenes jelszavakkal választást nyerni, és egy másik dolog azzal szembesülni, hogy a kapitalizmushoz és az EU-hoz való alkalmazkodás nélkül összeomlik az ország.
Magyarország persze nem függ annyira a hitelezőitől, mint Görögország, de a Jobbik, ha akarná, sem tudná anélkül kivezetni az országot a gazdasági-politikai közösségből, hogy az ne eredményezne totális csődöt (ennek számos oka van a külkereskedelem szerkezetétől az uniós támogatásoktól való függésünkig).
Ezt Vona Gábor is pontosan tudja. Nem véletlen, hogy a Jobbik egy évvel azután, hogy deklarálta, népszavazást kell kiírni uniós tagságunk felülvizsgálatáról, gyorsan elkezdi elkenni, hogy ők „nem zsigerien” EU-ellenesek, inkább csak – az európai szélsőbaloldalhoz hasonlóan – nagyobb demokráciát és átláthatóságot szeretnének.
Az EU-val kialakítandó konszolidált viszony kulcsa persze a német kapcsolat, és ezt a pártban is tudják. Ezért nevezte meg Vona legfontosabb külpolitikai feladatnának azt, hogy
Németországgal kell jó kapcsolatokat kialakítanom.
És azt is jól látja, hogy ez akkor is szinte lehetetlen, ha a Jobbikot megpróbálják egy euroszkeptikus, de nem kirívóan szélsőséges jobboldali néppártként eladni.
Vona a német sajtót hibáztatja a párt rossz imázsáért, de az ő ellensége inkább a német emlékezet. Hiszen Németországban nemcsak a szélsőjobboldali jelen, de a szélsőjobboldali múlt is automatikus kiközösítést jelent. Erre a legjobb példa a Pegida alapítója, Lutz Bachman, aki nem emlegette egy zsidólista szükségességét, és egyetlen holokauszt-emlékművet sem köpködött meg, csak egyszer poénból Hitler-fizimiskával fényképezkedett. De amint ez a néhány éves, magyar szemmel ártatlannak tűnő kép véletlenül nyilvánosságra került, Bachmannról mindenki tudta: bukott ember. És az is lett.
A Jobbik az Egyesült Államokkal való kapcsolatok rendezését sem úszhatja meg. Itt is komoly ideológiai elutasítással kell szembenéznie, hiszen az USA számára ugyanúgy vállalhatatlanok a Jobbik demokratikusra polírozott imázsa alól kitüremkedő náci és rasszista gesztusok, mint Németország számára. De míg a németek geopolitikai szempontból puhának számítanak, addig az USA azt sem nézi el a Jobbiknak, hogy minden nemzetközi ügyben az orosz vonalat képviseli. Vona az amerikaiakkal szemben is barátságosabb hangot ütött meg az elmúlt hónapokban, de ez kevés: a jó (vagy jobb) viszonyhoz Szíriától Ukrajnán át a baltikumi NATO-védernyőig számos vagy-vagy kérdésben kellene egyértelműen állást foglalnia.
Persze itt is felmerült a kérdés, hogy vajon kiváltható-e valamivel az Egyesült Államok és szövetségi rendszere. A válasz: nem. Hiszen itt is egy beágyazott szövetségi politikát kéne felforgatni, és itt sem látszik a biztonságpolitikai alternatíva. Oroszország ugyanis nemcsak hogy megbízhatatlan, de saját egykori érdekszférája is egyre zsugorodik. Biztonsági garanciákat egészen biztos nem tudna adni Magyarországnak. Vagyis tudna, csak ezeket felelőtlenség valódi garanciáknak tekinteni. Kizárt, hogy ezekkel a szempontokkal Vona Gábor ne lenne tisztában.
A fentiek miatt az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mi lesz a Jobbik magukat radikálisként meghatározó, de valójában rasszista, szélsőséges politikusaival az elkövetkezendő egy-két évben. Krekó Péter szerint akár egy, a 2010 és 2012 között már egyszer lezajlott belharc megismétlődése sem elképzelhetetlen, ha Vona Gábor esetleg úgy dönt, hogy szépen lassan háttérbe szorítja a legextrémebb arcokat.
Krekó szerint a következő egy-két év a Jobbikban ennek a belső konfliktusnak a jegyében zajlik majd le. Lakner Zoltán ezt másképpen látja: szerinte amíg a párt felívelő pályán van, addig Vona néppártosodási stratégiáját nem fogják a párton belül megkérdőjelezni.
(Borítókép: Egyenruhás tüntetők egy jobbikos tüntetésen (Miskolc, 2012) Fotó: Hernádi Levente Haralamposz)