Index Vakbarát Hírportál

Rekordot dönthet a csütörtöki nyár

2015. április 16., csütörtök 06:14

Már a reggel is naposan indul 5-10 fokos enyhe idővel, csak északkeleten lehetnek közepesen felhős részek. De a szabolcsiaknak és a BAZ megyeieknek sem lesz okuk panaszra: napközben országszerte napsütés várható, 23-28 fokos csúcshőmérséklettel – írta az Időkép.

Legfeljebb két dolog miatt szomorkodhatunk: az egyik, hogy a nyugati-délnyugati szél többfelé élénk, északkeleten erős marad, a másik, hogy

 az igazán jó idő alig két napig tart.

Pénteken már felhősebb lesz az ég, jön a hidegfront, zápor meg zivatar, bár még 25 fokos meleg lesz. Szombaton aztán már be is lépünk az őszbe, eső lesz és alig 13 fok.

63 éves rekord dőlhet meg

Április 16-án a legmelegebbet 1952-ben Szarvason mérték – emlékeztetett a Met.hu. A 27,6 fokos csúcs most megdőlhet. Igaz, nem Budapesten: a fővárosban be kell érni rongyos 25 fokkal.

A havi átlag egyébként 16 fok, úgyhogy a nyarat követő borongós hétvége sokkal közelebb lesz a realitáshoz, mint a csütörtök-pénteki koranyár.

Rovatok