Index Vakbarát Hírportál

Bayer Zsolt sajnálja, hogy nem ő a Fidesz kampányfőnöke

2015. április 17., péntek 07:10

Ha még egyszer valamelyik kampánystratéga kitalálja, hogy reggeltől estig azt kell szajkózni, hogy keményen dolgozó kisember, akkor bemegyek, és mindenkit felpofozok. Már égett a bőr a pofámról, jöttek a fideszes politikusok, és ezt ismételgették. Olyanok voltunk, mint a kretének

− mondta Bayer Zsolt belemelegedve a tatai polgári esték csütörtök esti rendezvényén. Nagy kár, hogy csak az est végére lett lendülete a beszélgetésnek, ahogy az is, hogy Szaniszlóra bízták a „bemelegítést”.

Az eredeti tervek szerint Széles Gábor (nagyvállalkozó), Bayer Zsolt (bayerzsolt), továbbá Szaniszló Ferenc (Echo Tv) és Hajdú Andrea (Echo Tv) beszélgettek volna. A rendezvény elején azonban kiderült, Széles Gábor egy elhúzódó tárgyalás miatt lemondta az estet, Hajdú Andrea pedig csak a közönség soraiban ült, helyette Miki Tímea, az Echo Tv vezérigazgatója volt színpadon. Az est házigazdája Tata polgármestere, Michl József volt.

Annyira hülyék vagyunk, ezt sem tudtuk elmagyarázni

Bayer a fenti idézetet arra a közönség soraiból érkező kérdésre mondta, hogy mi történt a Fidesz kommunikációjával, mert az utóbbi időben mintha nem működne olyan fényesen. Bayer rögtön azzal kezdte, hogy a kommunikáció csak egy probléma a Fidesszel mostanában: elhibázott intézkedések, átgondolatlan törvényjavaslatok, hülye viselkedések sem segítik a Fidesz népszerűségét.

De − tette minden bekezdése elé Bayer − nem őt kérdezik ilyenkor, mert ha őt kérdezték volna:

Polgár a pácban

Bayer szerint − ahogy egy korábbi írásában megfogalmazta − a lélek hiányzik a Fideszből mostanában. 

Itt az ideje elővenni a régi lelkünket

− fogalmazott. Ezt egyébként annyiszor mondta el, hogy nem lenne meglepő, ha azok a kifogásolt kampánystratégák kipróbálnák Bayer ötletét, és úton-útfélen azt hangsúlyoznák a következő hetekben, hónapokban a fideszes képviselők, hogy a régi lelküket veszik elő a jövőben.

Bayer szerint, „ha marad a jéghideg pragmatizmus, profizmus, plusz elhisszük, hogy minden azon múlik, hogy a kampánycsapat mit talál ki, akkor megyünk a levesbe, és meg is érdemeljük".

Soha ne hívja el házibuliba Szaniszló Ferencet

Nem viccelek. Az Echo Tv sztárja, az egykori Világpanoráma című legendás műsor szerkesztője rögtön a beszélgetés elején olyan világégés-paranoiával forrázta le a többségében idős közönséget, hogy csoda, hogy nem tört ki pánik vagy tömeges sírás. (Persze akkor mindenképp hívja meg, ha heti rendszerességgel küldik át egymásnak barátaikkal az aktuális Szaniszló-coubot!)

Szaniszló eszmefuttatását tényleg bármikor meghallgathatjuk, ha belenézünk a műsorába, gyakorlatilag mindegy is, mi az aktuális téma:

Érdekesség: Szaniszló az életben is pont úgy beszél, mint a műsoraiban, amikor a hosszú jegyzeteit olvassa fel a kamerába. Ugyanazzal a hanglejtéssel, ugyanazokkal a hangsúlyokkal. Bayer Zsolt egyébként Szaniszló bevezetése után alig tudott megszólalni, mert nehéz megszólalni, ha menthetetlenül jön a világégés, bármit csinálunk, mindenkit el fognak söpörni, de addig is csak rabszolgák vagyunk a saját hazánkban.

Azért néhány mondatban elsiratta a kultúrát úgy ahogy van, visszasírta a Kádár-rendszert, és kimondta ezt a csodálatos mondatot:

Ahogy elnézem a tizenéves srácokat meg a mobiltelefonjukat, igaza van Szaniszlónak, vége van a világnak.

Bayer szerint ebben a hatalmas pusztulásban a Magyar Hírlap és az Echo Tv a végvárak, ahol szembeszélben ugyan, de próbálnak valódi tartalmat készíteni, aminek nézettsége soha nem fogja felvenni ugyan a versenyt egy Való Világgal, de akkor is fontos küldetésük van.

Meg is kérdezték a hallgatóság soraiból, hogy az új helyzetben, Simicska és Orbán nyílttá vált harcából, a fideszesek Hír Tv-t és Magyar Nemzetet érintő bojkottjából, sőt olvasókat lebeszélő nyilatkozataiból tudott-e profitálni az Echo Tv vagy a Magyar Hírlap. Az Echo Tv vezérigazgatója erre azt válaszolta, hogy egyelőre nem érzékelhető a növekedés, bár ezek a mérések nagyon furcsák, azokból ők sosem jönnek ki jól.

Rovatok