Index Vakbarát Hírportál

Szakok megszüntetése ellen tiltakoznak az ELTE-n

2015. április 20., hétfő 11:31 | aznap frissítve

Tiltakozó oktatói és hallgatói fórumot tartanak hétfőn este hatkor az ELTE Társadalomtudományi Karának (TáTK) hallgatói, azután, hogy a múlt pénteken nyilvánosságra kerültek a felsőoktatásért felelős államtitkárság tervei a felsőoktatás átalakításáról. Az eseményt a Facebookon eddig már több mint ezren jelölték vissza.

A Palkovics László vezette államtitkárság korábban már közölte: több alapszak megszűnne, illetve csak mesterképzésben lenne tanulható, mert a bolognai rendszernek megfelelően a szűk specializációt már inkább az alapismereteket biztosító alapképzés (BA) utáni két évben kellene elsajátítani.

Az ELTE TáTK szerint azonban a döntést a kormány úgy hozta meg, hogy érdemben nem tárgyalt az érintettekkel: végigvette ugyan az államtitkárság a Magyar Rektori Konferencia szakbizottságaival a képzéseket, de mégis olyan alapszakok megszüntetése mellett döntött, amelyeket a konferencia nem is támogatott – mondta a TáTK dékánja a Hvg.hu-nak nyilatkozva. Tausz Katalin példaként a nemzetközi tanulmányok szakot hozta fel: ez már hosszabb ideje csak tandíjat fizetve érhető el a diákok számára, mégis az egyik legnépszerűbb szak.

Az átalakítási tervek megvalósulásával a TáTK tandíjbevételének 60 százalékától esne el. A TáTK diákjai egyébként aktívak voltak a 2012-es tiltakozási hullámban is.

„Ezzel a döntéssel az ELTE Társadalomtudományi Kara rövid távon anyagilag ellehetetlenül és megszűnhet, de a tét nem csupán a mi karunk sorsa. Sok más egyetemet is veszélybe sodor, és további szakok megszüntetése (például az andragógia és az ipari tervező szakok) ugyancsak teljesen érthetetlen és indokolatlan Magyarország jövője szempontjából” – állt a Kar hallgatóinak közleményében is.

A kar hallgatói hétfőn közölték hatpontos követelésüket is:

Rovatok