Index Vakbarát Hírportál

Fagyizón töltötte ki a dühét az őrjöngő férfi

2015. április 21., kedd 10:08

Egy 20 éves szarvasi férfi tombolt egy mindszenti fagyizóban vasárnap délután, írja a Délmagyar. A lap szerint a fiatalember feltehetően drog hatása alatt állt, előbb több udvarba is beugrott, mert azt hitte, valaki üldözi őt, majd azzal állított meg egy távolsági buszt, hogy kirabolták. Ezután ment be a fagyizóba, ahol előbb szintén segítséget kért, majd váratlanul beugrott a pult mögé, és tombolni kezdett.

Az alkalmazott annyira megijedt, hogy kiszaladt és segítséget kért a rendőröktől. A férfi megrongálta a fagylaltpultot és a pénztárgépet, valamint kitépte a vezetékeket a falból. De a fagylaltot is ki kellett dobni, mert üvegtárgyak is összetörtek, és beleestek a tárolóba.

A kár nagyságát még nem mértük fel, de több száz ezer forintról van szó. Csak a fagylalt értéke 150 ezer forint, de kiesett az aznapi bevétel is

- panaszolta a a lapnak a fagyizó tulajdonosa.

A rendőrség közlése szerint a 20 éves szarvasi férfi ellen garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

Rovatok