Furcsa ügyről számolt be csütörtökön a Bors: egy látássérült hölgynek a postása azt mondta, egy központi rendelet szerint a kézbesítéseknél a vakok és gyengénlátók többé már nem vehetik át levelüket, csak tanú jelenlétében. És mivel a postás nem tudta, hogy a negyven éve vak hölgy nem egyedül lakik, ezért hozott is magával egy tanút, aki már előre aláírta az átvételt.
Ha létezik ilyen kitétel, akkor az valóban megnehezítheti egy egyedül élő, látássérült ember életét. Rá is kérdeztem a Magyar Postánál, valóban mi a pontos gyakorlat ebben a szituációban. A Postánál azt válaszolták, hogy a tanú követelménye valóban él, de az intézkedés egyáltalán nem új, hiszen azt a postai szolgáltatásokról szóló 335/2012. kormányrendelet írja elő, méghozzá így:
Az írni nem tudó, a latin betűket nem ismerő vagy egyéb ok miatt írásban gátolt címzettnek, vagy egyéb jogosult átvevőnek a könyvelt küldeményt írni tudó, nagykorú tanú jelenlétében kell kézbesíteni. A kézbesítő a kézbesítés előtt a címzett, vagy egyéb jogosult átvevő, továbbá a tanú személyazonosságát a 21. § és a 22. § szerint ellenőrzi.
A Posta emelte ki az „írásban gátolt” szövegrészt, mint a vakokra vonatkozó kitételt. Az előírás egyébként a postai szolgáltatások általános szerződési feltételei között is szerepel (ha utána akarnak nézni: a 6.10 pontjának 9. bekezdésében):
A szabályszerű kézbesítéshez ugyanis nemcsak a névaláírás, hanem az is szükséges, hogy a címzett meggyőződjön arról, hogy milyen azonosítószámú küldemény milyen dátummal történő átvételét ismeri el aláírásával. Ehhez szükséges egy független – nem postás – tanú. Itt azonban belép egy új szempont is, ami nem szerepel a kormányrendeletben:
Azaz az a képesség, hogy a címzett meggyőződjön róla, valóban azt a küldeményt kapta meg, amit neki szántak.
A Posta szerint a tanú jelenlétének megkövetelése a legtöbbször nem okoz fennakadást, mivel a kézbesítők általában ismerik azokat az ügyfeleket, akik esetében például a kézbesítés során figyelembe kell venni a látás korlátozottságát, ezért rendszerint azt is tudják, tartózkodik-e velük egy lakcímen egy tanúnak alkalmas személy. Ha pedig egyedülálló emberről van szó, vagy pedig a postás mégsem biztos abban, hogy lesz-e tanú, akkor hívhat magával egy tanút. A Postánál arra is felhívták a figyelmet, hogy ez egyébként nem róható fel a kézbesítőnek, és csak azért fordulhatott elő, hogy az ügyfél mielőbb hozzájuthasson küldeményéhez – ne kelljen például bemenni a kézbesítő postára átvenni a küldeményt.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél azonban már nem olyan lelkesek amiatt, hogy minden küldeményhez ki kell állítaniuk egy tanút. Nagy Sándor elnök szerint a kormányrendelethez képest a Posta szabályzata már indokolatlan megszorítással él, hiszen a legtöbb látássérült tud írni-olvasni, azaz írásában nem gátolt. Tanú kikötése az ingatlannyilvántartási változásoknál például abszolút indokolt, hiszen ott nagy a tét is.
A Postánál viszont túlszabályzásról van szó, mely ráadásul olyanokat érint, akiknek amúgy is nehezebb az élete.
Nagy Sándor úgy becsülte, 1000-2000 egyedülálló látássérültet érinthet a tanúkényszer, de hozzájuk eddig csak egyetlen panasz futott be. Szerinte a Postának a címzetteket terhelő előírás helyett inkább a dolgozóin keresztül kellene garantálnia azt, hogy a küldemények hiánytalanul érkeznek meg.