Index Vakbarát Hírportál

Látássérült és levelet vár? Gyorsan kerítsen valakit maga mellé!

2015. április 21., kedd 14:03

Furcsa ügyről számolt be csütörtökön a Bors: egy látássérült hölgynek a postása azt mondta, egy központi rendelet szerint a kézbesítéseknél a vakok és gyengénlátók többé már nem vehetik át levelüket, csak tanú jelenlétében. És mivel a postás nem tudta, hogy a negyven éve vak hölgy nem egyedül lakik, ezért hozott is magával egy tanút, aki már előre aláírta az átvételt.

Hozzáírt a Posta a kormányrendelethez

Ha létezik ilyen kitétel, akkor az valóban megnehezítheti egy egyedül élő, látássérült ember életét. Rá is kérdeztem a Magyar Postánál, valóban mi a pontos gyakorlat ebben a szituációban. A Postánál azt válaszolták, hogy a tanú követelménye valóban él, de az intézkedés egyáltalán nem új, hiszen azt a postai szolgáltatásokról szóló 335/2012. kormányrendelet írja elő, méghozzá így:

Az írni nem tudó, a latin betűket nem ismerő vagy egyéb ok miatt írásban gátolt címzettnek, vagy egyéb jogosult átvevőnek a könyvelt küldeményt írni tudó, nagykorú tanú jelenlétében kell kézbesíteni. A kézbesítő a kézbesítés előtt a címzett, vagy egyéb jogosult átvevő, továbbá a tanú személyazonosságát a 21. § és a 22. § szerint ellenőrzi. 

A Posta emelte ki az „írásban gátolt” szövegrészt, mint a vakokra vonatkozó kitételt. Az előírás egyébként a postai szolgáltatások általános szerződési feltételei között is szerepel (ha utána akarnak nézni: a 6.10 pontjának 9. bekezdésében):

A szabályszerű kézbesítéshez ugyanis nemcsak a névaláírás, hanem az is szükséges, hogy a címzett meggyőződjön arról, hogy milyen azonosítószámú küldemény milyen dátummal történő átvételét ismeri el aláírásával. Ehhez szükséges egy független – nem postás – tanú. Itt azonban belép egy új szempont is, ami nem szerepel a kormányrendeletben:

a küldemény azonosítása

Azaz az a képesség, hogy a címzett meggyőződjön róla, valóban azt a küldeményt kapta meg, amit neki szántak.

Felesleges megszorítás

A Posta szerint a tanú jelenlétének megkövetelése a legtöbbször nem okoz fennakadást, mivel a kézbesítők általában ismerik azokat az ügyfeleket, akik esetében például a kézbesítés során figyelembe kell venni a látás korlátozottságát, ezért rendszerint azt is tudják, tartózkodik-e velük egy lakcímen egy tanúnak alkalmas személy. Ha pedig egyedülálló emberről van szó, vagy pedig a postás mégsem biztos abban, hogy lesz-e tanú, akkor hívhat magával egy tanút. A Postánál arra is felhívták a figyelmet, hogy ez egyébként nem róható fel a kézbesítőnek, és csak azért fordulhatott elő, hogy az ügyfél mielőbb hozzájuthasson küldeményéhez – ne kelljen például bemenni a kézbesítő postára átvenni a küldeményt.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél azonban már nem olyan lelkesek amiatt, hogy minden küldeményhez ki kell állítaniuk egy tanút. Nagy Sándor elnök szerint a kormányrendelethez képest a Posta szabályzata már indokolatlan megszorítással él, hiszen a legtöbb látássérült tud írni-olvasni, azaz írásában nem gátolt. Tanú kikötése az ingatlannyilvántartási változásoknál például abszolút indokolt, hiszen ott nagy a tét is.

A Postánál viszont túlszabályzásról van szó, mely ráadásul olyanokat érint, akiknek amúgy is nehezebb az élete.

Nagy Sándor úgy becsülte, 1000-2000 egyedülálló látássérültet érinthet a tanúkényszer, de hozzájuk eddig csak egyetlen panasz futott be. Szerinte a Postának a címzetteket terhelő előírás helyett inkább a dolgozóin keresztül kellene garantálnia azt, hogy a küldemények hiánytalanul érkeznek meg.

Rovatok