Index Vakbarát Hírportál

Évekig nincs meccsnézés a horogkeresztes zászlót lengetőknek

2015. április 22., szerda 17:25

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán jogerős ítéletet hirdetett három focidrukker ügyében. A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint az eset, ami miatt a bíróság elé kerültek, még 2013. szeptember 22-én történt a Puskás Ferenc Stadionban, Fradi–Újpest meccsen. A meccs utáni percekben, amikor a készenléti rendőrség elkezdte leállítani a rendbontó szurkolókat, N. L., az elsőrendű vádlott elővett egy horogkeresztes zászlót, és odaadta két társának, hogy mutassák fel a közel ezer szurkoló és a rendőrök előtt. 

A másik két vádlott ezt meg is tette, másodpercekig lengették a zászlót, a szabad karjukkal meg náci karlendítést végeztek. Az ítélet szerint ez alkalmas volt a köznyugalom megzavarására, ráadásul a róluk készült fényképek szurkolói honlapokon is megjelentek.

Önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt N. L.-t mint felbujtót 2 évre, P. Z. másodrendű vádlottat társtettesként 3 évre, H. Á. harmadrendű vádlottat szintén társtettesként 4 évre eltiltották attól, hogy látogathassák a Magyar Labdarúgó Szövetség és tagszervezetei által rendezett sportrendezvényeket.

Rovatok